Saját lánya lakoltatja ki otthonából a 82 éves nagymamát

A nagymama korábban lányának ajándékozta a lakást, de élete végéig ott szeretett volna élni.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.07.06.
lakás gyámhivatal nagymama édesanya

Egy hagyatéki eljárás soha nem könnyű. Testvérek és rokonok vesznek össze gyakran, családok szakadnak szét, egyes helyeken pedig sok pénzt kell fizetni azért, hogy megkapjuk, amit az elhunyt ránk hagyott. A londoni Norma Gibbons mindenképpen lányára szerette volna hagyni a lakását, de azzal is tisztában volt, hogy az örökösödési illeték nagyon magas. Ezért már élete során odaajándékozta lányának a lakást, ugyanakkor haláláig itt szeretett volna élni. Ezután rettenetes fordulat jön az ügyben. 

mama
A hölgy nem gondolta volna, hogy lánya ezt teszi majd vele. A kép illusztráció / Fotó:  Pixabay

Norma lányának, a most 52 éves Dawn Gibbonsnak az édesanyja alatt volt már egy lakása korábban is. Norma lányára szerette volna hagyni a lakást, azonban azzal is tisztában volt, hogy nagyon magas az örökösödési illeték. Hogy lányát megkímélje a majdani magas költségektől, Dawnnak ajándékozta a lakást, ugyanakkor haláláig ott kívánt élni.

Hamarosan azonban az anya és a lánya kapcsolata elmérgesedett. Dawnnak ugyanis 2008-ban született egy gyermeke, ezt pedig Norma nem pártolta. A hölgy elmondása szerint édesanyja ott tett nekik keresztbe, ahol csak tudott: állandóan dörömbölt a padlón, és 155 alkalommal hívta ki a rendőrséget. Hamis vádakkal még a gyámhivatalt is felkereste, végül a gyermekjólétisek kérték meg az idős asszonyt, hogy hagyjon fel a rágalmazással. Dawn azt is elárulta, hogy eláztatta a lakásukat, és a kárelhárítók belépését megtagadta.

Mindezek miatt Dawn úgy döntött, kilakoltatja anyját, Norma azonban ezt nem hagyta szó nélkül. Perre mentek tehát, a bírónak pedig nagyon nehéz a helyzete. Norma ugyanis nem írt olyan záradékot, hogy haláláig ott szeretne lakni, ugyanakkor próbál meggyőző érveket felhozni igaza mellett. Hosszas pereskedés után most megszületett a döntés – tudta meg a Mirror. A bíró arra kötelezte a 82 éves nagymamát, hogy azonnali hatállyal hagyja el a lakást, és adja át jogos tulajdonosának, a lányának. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás