
Most kaptuk a hírt, több rendőr meghalt egy robbantásos merénylet során
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA merénylet a nyugat-mexikói Jalisco államban történt.
Legalább három rendőr meghalt és tíz megsebesült kedden a nyugat-mexikói Jalisco államban a helyi főügyészség ellen elkövetett robbantásos merényletben – jelentette be Twitteren az állam kormányzója.

Enrique Alfaro azt közölte, a támadás Tlajomulco de Zúniga körzetében történt, 33 kilométerre az állam székhelyétől, Guadalajarától. Ez a támadás egész Mexikó állam elleni támadás volt – fogalmazott Alfaro, hozzátéve, hogy az ügyben Jalisco törvényhozása rendkívüli biztonsági ülést tartott, a nyomozás pedig teljes erőkkel folyik.
Jaliscóban évek óta rendkívül magas az erőszakcselekmények száma, elsősorban az államban működő bűnbandák miatt.
A közbiztonság azonban országszerte romlott, tavaly csaknem 31 ezer gyilkosságot követtek el, 2021-ben pedig körülbelül 33 ezret. A legvéresebb év mind ez idáig 2019 volt, ekkor az erőszakcselekményeknek több mint 34 600 halálos áldozata volt.
Mexikó az utóbbi több mint 15 évben a hadsereget is beveti a drogkartellek és egyéb erőszakos bűnszervezetek elleni küzdelemben.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre