
Időjárás: ne csodálkozz, ha ingadozik a hangulatod, mutatjuk, mi vár rád a napokban
A hidegfront megviseli a szervezetünket.
A dunaszerdahelyi kamasz a barátaival ment úszni, de valamiért elmerült a tóban.
Mint arról korábban beszámoltunk, eltűnt egy kamasz fiú, miután barátaival úszni ment a nagyudvarnoki tóba, de a 13 éves fiú elmerült a vízben.
Családja az ismerősökkel, szomszédokkal együtt még vasárnap este összegyűlt a tónál, hat óra környékén riasztották a helyszínre a rendőröket. A nagy ijedség miatt több egységet is riasztottak. Lelkes István, a járási tűzoltóság igazgatója hétfő reggel elmondta, hogy este tizenegyig keresték csónakokkal, illetve a parton, de nem találták. A keresés hétfő reggeltől folytatódott. Lelkes elmondása szerint ma már pozsonyi búvárok is érkeztek a helyszínre.
Fél kilenc körül a rendőrök rendőrkutyákkal voltak jelen, a tűzoltók pedig mentőcsónakból kutattak az eltűnt fiú után. Sajnos már csak a holttestet sikerült megtalálni a búvároknak, akik kiemelték azt a tóból, majd elszállították a helyszínről.
Délelőtt 10 óra környékén megtalálták a 13 éves dunaszerdahelyi fiú holttestét a nagyudvarnoki Sweet Parkban lévő tóban – erősítette meg a Paraméter értesüléseit Lelkes István.
A hidegfront megviseli a szervezetünket.
Összegyűjtöttük a hét legolvasottabb cikkeit.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre