
Kirobbanó siker volt a Budapesti Digitális Polgári Kör első közösségi eseménye
Az első közösségi rendezvényt a Duna vizén tartották.
A nőt bizarr meglepetés érte, amikor megpróbálta elfogyasztani a gyorsétteremben vett ebédjét.
Celine Gonzales június 1-jén rendelt hot dogot egy Új-Mexikó államban található gyorsétteremben. Már az első harapásnál valami furcsát érzett, ezért azonnal ki is köpte a falatot, amiben egy műanyag zacskót talált, nem akármilyen tartalommal.
A nő értesítette a rendőrséget, így hamarosan beigazolódott, hogy a hot dogjában talált zacskó egy gramm kokaint tartalmazott. A hírek szerint a drog az egyik étteremben dolgozó szakácstól származott. A férfi elismerte, hogy az étterem előtti parkolóban vett kokaint, ami aztán véletlenül kerülhetett a nő ételébe. A férfi ellen vádat emeltek, az éttermet azonban nem záratták be, ami a helyiek szerint különösen rémisztő. Egy vásárló elmondta, ő a családjának, köztük a gyerekeinek is szokott a gyorsétteremben vásárolni, és ha a legkisebbek találnának egy ilyen csomagot, az tragédiával is végződhetne.
Az első közösségi rendezvényt a Duna vizén tartották.
A családja felét elvesztette a férfi.
Az illető most szakértőhöz fordult tanácsért.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.