Felfoghatatlan fájdalom: holtan találták meg az eltűnt kislányt a Tiszában





Két kislány merült el a Tiszában.



Megosztás
Szerző: P. E.
Létrehozva: 2023.06.26.
Tisza megfulladt Benken

Borzalmas tragédia történt Benken: két kislányt is elnyelt a Tisza, a kisebbiket szinte egyből megtalálták, őt mentőhelikopter vitte kórházba, a nagyobbik gyermeknek azonban nem bukkantak a nyomára. Sajnos minden remény odaveszett, a kislánynak már csak a holtteste került elő. 

Tisza
Fotó: MTI

Az eset még pénteken történt, miközben egy 12 éves kislány a nagybátyjával és a 9 éves húgával a Tisza-parton fürdött. A Tények szerint a gyerekek annak ellenére mentek a vízbe, hogy ott tilos fürdeni az erős sodrás és a gyorsan mélyülő víz miatt.

Információik szerint a gyerekeket mindössze néhány lépésnyire a parttól ragadta el a folyó, és több mint egy kilométeren át vitte őket. A 9 éves lányt sikerült még pénteken kimenteni a Tiszából, nővérét azonban akkor még nem találták meg. A nagyobbik gyerek keresését szombaton motorcsónakokkal folytatták a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszamogyorós és Benk között.

A holttestet végül Tuzsérnál egy horgász találhatta meg a hétvégén.





 





Ezeket olvastad már?
Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

Macskafogó fantom kísért Újbudán – ügyes trükkel cserkészi be az áldozatait – Fotó

Macskafogó fantom kísért Újbudán – ügyes trükkel cserkészi be az áldozatait – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás