Berlinbe látogatott Novák Katalin - Fotók!





Ma este kezdődik Berlinben az értelmi fogyatékossággal élő sportolók világjátéka, a XVI. Speciális Olimpia.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.06.17.
Novák Katalin látogatás Berlin

Berlinbe látogatott szombaton Novák Katalin, a köztársasági elnök a Speciális Olimpiai Játékok megnyitó ünnepségén vesz részt a német fővárosban. A 77 sportolót összefogó magyar nemzeti csapat az államfő vezetésével vonul fel a berlini olimpiai stadionban rendezett szombat esti megnyitó ünnepségen. 

Novák Katalin az első köztársasági elnök, aki elkíséri a mindenkori magyar speciális olimpia csapatot a versenyre.

Novák Katalin a látogatás első programjaként megnyitotta a német főváros legfontosabb jelképei között számon tartott Brandenburgi kapu tőszomszédságában álló magyar nagykövetség új kiállítását, amely két fotóművész, Soós György és a Magyarországon élő kínai Wei Xiang - az 1989 óta működő Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) egyik legnagyobb támogatója - munkái alapján mutatja be a mozgalom történetét.

Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke a kiállítás megnyitóján kiemelte, hogy a köztársasági elnök személyes jelenléte, buzdítása nagy ösztönző erő a sportolóknak, és "érmek halmazával" hálálják majd meg.

Hozzátette: Novák Katalin kiállása a speciális olimpiai mozgalom mellett is azt mutatja, hogy nem "szólam" volt, hanem "a gyakorlatban is valóssággá vált" az államfő azon ígérete, hogy a segítségre szorulók, elesettek, fogyatékossággal élők pártját fogja. Az amerikai Kennedy család által 1968-ban elindított olimpiai mozgalom küldetése, hogy rendszeres edzési és versenyzési lehetőséget biztosítson olimpiai sportágakban értelmi fogyatékos embereknek.

Magyarországon ezernél is több igazolt sportoló tartozik a mozgalomhoz, amely minden negyedik évben tartja meg legnagyobb szabású nemzetközi találkozóját és versenyét, a speciális olimpiát.

Berlinben, a mozgalom 16. nyári játékain csaknem 200 országból mintegy hétezren vesznek részt. A versenyzők 26 sportágban mérik össze tudásukat a június 25-ig tartó eseményen, magyar sportolók 15 sportágban indulnak.





Ezeket olvastad már?
Ketten meghaltak, legalább 10-en megsérültek egy kórházi ámokfutás során

Ketten meghaltak, legalább 10-en megsérültek egy kórházi ámokfutás során

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás