
Belvárosi razzia: lecsaptak a rendőrök a bűnözőkre
A magyar rendőrök éjjel és nappal is dolgoznak a főváros biztonságossá tételén.
A rendőrök és a társhatóságok átfogó bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak péntek éjjel Budapest V., VI., és VII. kerületében. Kábítószer, ittas vezetők és kamudroggal üzérkedő miatt is intézkedni kellett.

A belső kerületek ellenőrzésének elsődleges célja a kábítószerrel kapcsolatos, garázda jellegű, erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, továbbá a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése, és nem utolsó sorban a fokozott közterületi jelenlét a szórakozóhelyek környékén a rend fenntartása érdekében – adta hírül a rendőrség.
A razzia mérlege 382 igazoltatásból, 150 jármű ellenőrzéséből hat elfogás, három előállítás, négy biztonsági intézkedés, tizenkét szabálysértési feljelentés, tizennégy helyszíni bírság, valamint két közigazgatási bírság.
A rendőrök három ittas vezetővel szemben intézkedtek, két embert pedig kábítószer birtoklása miatt fogtak el. Közterületi alkoholfogyasztás miatt kilenc emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, öt emberrel szemben helyszíni bírságot szabtak ki. A biztonsági öv használatának elmulasztása miatt egy ember közigazgatási bírságot kapott. Ellenőriztek egy taxit, egy belvárosi szórakozóhelyet és egy éttermet, ahol a kisebb hiányosságok miatt a társhatóságok intézkedtek.
Egy 23 éves fiatalember a VII. kerületben vert át egy férfit kamudroggal. A Kazinczy utcában 2023. június 16-án 22 óra 10 perc körül szólította le, és kábítószernek mondott anyagot kínált neki eladásra. A vásárlót a rendőrök intézkedés alá vonták, a ruházatátvizsgálás során pedig megtalálták a nála lévő fehér port tartalmazó tasakot. A tasak tartalmáról kiderült, hogy közönséges sütőpor. A férfit mintavételre előállították, a vele szemben alkalmazott gyorsteszt pedig kokainra pozitív eredményt mutatott. A kábítószer birtoklásának körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. B. Rolandot és két társát, akiknél szintén felmerült a kábítószerfogyasztás gyanúja, előállították mintavételre. A nyomozók a sütőport kábítószerként áruló B. Rolandot csalás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
A belváros biztonsága érdekében a jövőben is rendszeresen lehet számítani hasonló komplex ellenőrzésekre.
Top hírek


„Betonkemény volt a bőröm” – Felső nélkül futja a maratonokat a mellráktúlélő anya
Louise ma már felső nélkül futja le a maratonokat.

„Úgy töltöm magam, mint egy Teslát” – Gépekre kötve várja az új szívét a 27 éves srác
Akkumulátorral a mellkasában él a 27 éves Liam.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre