
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolElsőfokú citromsárga riasztást adott ki zivatarok miatt.
Mint arról reggel beszámoltunk, nem éppen a legjobb párosítással jelentkezik az időjárás, ugyanis a nyárias meleg mellett zivatarokra is számíthatunk, így pedig garantált a pokolian fülledt levegő.

Pénteken napközben legnagyobb számban az ország középső harmadában számíthatunk zivatarok kialakulására, de néhol a keleti, délkeleti területeken is előfordulhatnak - hívta fel a figyelmet az OMSZ. Mint írják, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Éjszaka is kedvezőek maradnak a feltételek, hogy újabb zivatarok alakuljanak ki a középső és délnyugati megyékben. Szombat délelőtt még a délnyugati tájakon, délután nagyobb eséllyel a délkeleti megyékben lehetnek zivatarok. A zivatarokat viharos széllökés és jégeső (1-2 cm) kísérheti, az intenzívebb gócokhoz emellett ma és éjszaka a középső tájakon felhőszakadás (> 30 mm) is társulhat.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.