„Nagyon szeretik egymást” – daganattal küzd a négyéves Milán, testvére alig várja, hogy hazaérkezzen a kórházból





Milán még csak négyéves, de már túl van két súlyos műtéten: rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Hétköznapjait a kórházban tölti, de hétvégén már alig várja, hogy találkozzon édesapjával és testvérével, Csengével.



Megosztás
Szerző: K.K.P.
Létrehozva: 2023.05.14.
Módosítva: 2023.05.14.
beteg gyerek rák kisfiú

Milán szépen fejlődött és cseperedett, míg egyik nap arra lettek figyelmesek a szülei, hogy az egyik heréje megnagyobbodott, ezért orvoshoz vitték. A négyéves kisfiút megvizsgálták, majd kiderült a szomorú diagnózis: rosszindulatú daganattal küzd. A Szamosszegen élő Papp család élete innentől gyökeresen megváltozott. 

A Papp család élete megváltozott a diagnózis után (Olvasói fotó)

A rák miatt el kellett távolítani a beteg szervet, majd kezdetét vette a 16 kemoterápiás sorozat. 

Tavaly októberben, a kontrollvizsgálaton kiderült, hogy Milán mája felett kialakult egy újabb, 16 centis daganat. Újabb kemoterápiás kezelés vált szükségessé, aminek hatására a daganat összezsugorodott. Már ki tudták operálni a rekeszizom egy részével. Jelenleg a levezető kezeléseknél tartunk

–  magyarázta az édesapa.

Milán és édesapja, Viktor (Olvasói fotó)

Édesanyja is bent van a kórházban Milánnal

Viktor nemrég visszament dolgozni abba a gyárba, ahol annak idején megismerkedtek Alexandrával. Az édesanya még nem tud dolgozni, hiszen Milán kishúga, Csenge még csak kétéves, Milánnal pedig hétköznap bent kell lennie a kórházban.

„Milán nem jár óvodába, egyik kezelés követi a másikat. Ráadásul arra is vigyáznunk kell, nehogy elkapjon valami betegséget, mert akár egy megfázás vagy torokfájás is elég ahhoz, hogy a beavatkozásokat el kelljen tolni. A sugárterápia után ismét kemoterápias kezelés vár Milánra, amely majd ismét többnapos kórházi bentlétet igényel. Hétfőtől péntekig fekszik a kórházban, de a korára való tekintettel megengedik, hogy az édesanyja egész héten mellette maradjon. Az orvosok biztatnak bennünket. Azt mondják, jó esélyünk van rá, hogy a rák ne újuljon ki, de a gyógyulttá nyilvánításhoz öt évnek kell eltelnie. Nem tehetünk mást, reménykedünk. És igyekszünk a gyerekeknek a lehető legjobb életet biztosítani” – fogalmazott Viktor.

Csenge és Milán alig várja, hogy hétvégén találkozzon

A család hétköznaponként telefonon és az interneten tartja a kapcsolatot. Csengére sokat vigyáznak a közelükben lakó nagyszülők, de az estéket már az édesapjával tölti.

„Korábban is kivettem a részemet a házimunkából, a főzést leszámítva bármit el tudok itthon végezni”

– árulta el az édesapa. Majd így folytatta:

Természetesen az elmúlt időszakban még inkább belejöttem a takarításba és a mosásba, hiszen szeretném a feleségemet tehermentesíteni. Azt szeretném, hogy a hétvégéket ténylegesen együtt tölthessük, és ne háruljon át itthon minden Alexandrára

 – mosolygott Viktor.

„Mivel Csengének minden este mesélek és én is altatom el, nagyon elmélyült a kapcsolatunk. A testvérek is közel állnak egymáshoz. Amikor péntekenként Milán megérkezik, a gyerekek egymáshoz szaladnak először, nem is hozzánk” – mondta büszkén Viktor.

„Öröm nézni, ahogy Milán és Csenge együtt játszik. Nagyon szeretik egymást. Jó testvérek” – jelentette ki Alexandra.

Csenge és Milán imádják egymást (Olvasói fotó)

Milán, betegsége kezdetén sokat sírt, mert komoly fájdalmai voltak, ám ma már hősként viseli a megpróbáltatásokat. A szülei elmagyarázták neki, hogy a szervezetébe beköltözött egy csúnya daganat, de azt az orvosok eltüntetik belőle.

A szamosszegi család fontosnak tartotta megjegyezni, hogy rengeteg segítséget kapott eddig a jó szándékú emberektől.

„Hálásak vagyunk a társadalomnak, hiszen az embereknek is köszönhetjük, hogy mindenünk megvan, amire szükségünk lehet. Talán a bejárás okoz némi nehézséget, de azt is megoldjuk. Ezt a riportot is azért vállaltuk, hogy az embereknek, és esetleg a sorstársainknak is elmondjuk, hogy a legnagyobb bajban is létezhet öröm. Mi boldogok vagyunk, hogy két csodálatos gyermekünk született, és hálásak vagyunk Istennek azért a sok jó dologért, amit rendszeresen átélünk!” – zárta szavait az édesanya Viktorral egyetértésben.





 





Ezeket olvastad már?
Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Top hírek

Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

50 milliós BMW-k, csúcstechnika, a pesti éjszakából jól ismert alakok... Miközben egy botrányba fulladt pr-akció keretében Magyar Péter vonattal utazott Debrecenbe, csapata 50 milliós BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal, „szolgálati” csúcstechnikával felszerelve az autópályán ment a vasárnapi rendezvény helyszínére.





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás