
Nem lesz kegyes hozzánk az időjárás: jobb, ha erre felkészülsz
Jobb, ha az esernyőket magunkkal visszük az út során.
Nem tudott aludni, majd kiütések jelentek meg a testén. Az édesanyja azonnal tudta, hogy nagy a baj, de háromszor kellett elvinnie fiát az orvosokhoz.
Magaslatokat és mélységeket is megélt az a házaspár, akik olyan súlyt cipelnek, amit senkinek sem lenne szabad. Sophie és Luke Kitcher mindössze háromnapos korában veszítették el elsőszülött fiukat, Huxley-t, még 2021-ben.

Második babájuk érkezését áldásként élték meg, és mindennél boldogabbak voltak, amikor 2022. október 5-én Ralphie-t először foghatták a karjaikba. Ám a boldogságuk pár hét leforgása alatt szertefoszlott, amikor kiderült, hogy a kicsi akut mieloid leukémiában szenved. Az pedig egyenesen sokként érte a szülőket, amikor kiderült, hogy mindössze 30 százalék esélye van az életben maradásra.
Ralphie esete különösen ritka, mivel a mieloid leukémia kialakulásának kockázata az életkorral együtt növekszik, és a leggyakrabban a 75 év felettieknél alakul ki.
„Minden teszt azt mutatta, hogy csak balszerencse volt, nincs más oka a szegény babánk betegségének. Semmit nem csináltunk rosszul, még genetikai hibánk sincs, csak balszerencsénk” – mondta megtörten az édesanya, majd hozzátette: „Ő a mi inspirációnk. Ő csak egy kisbaba, aki átéli mindezt, és tovább küzd. Végignéztem, amin keresztülment, de én nem tudtam volna túlélni. Hatalmas erőt mutatott.”
Eddig két fárasztó kemoterápiás kezelésen van túl a kisbaba, ami eredményesnek bizonyult, ugyanis eltűnt a szervezetéből a rák. De még további kezelések várnak rá – tudta meg a The Sun.
A szülők felváltva őrzik Ralphie betegágyát, miközben a párjuk egy közeli szállodában alszik. A család így kénytelen volt egy adománygyűjtést elindítani, hogy fedezni tudják a kórházi és szállodai számláikat. Egyébként a családja abban reménykedik, hogy Ralphie semmire sem fog emlékezni az átélt borzalmakból, ha idősebb lesz.

Jobb, ha az esernyőket magunkkal visszük az út során.

Borzalmas részletek derültek ki az ügyről.

Életveszélyes állapotban vannak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.