RETRO RÁDIÓ

„Nagyon meghatódtunk” – kiskutyával állt rajthoz a futóversenyen az izomsorvadásos kislány





Több ezer láb mozdult azért május 28-án Tégláson, hogy mások apró lábai is mozdulhassanak.



Megosztás
Szerző: F.I.
Létrehozva: 2023.05.30.
jótékonyság futás gyereknap izomsorvadás

Május 28-án, pünkösdvasárnap rendezte meg a Tündérkör Alapítvány a 8. Tündérfutás és Jótékonysági Gyermeknapját a téglási gokartpályán. A futóversenyen több mint 700 versenyző állhatott a rajtvonalhoz. A rendezvény legfontosabb célja, hogy minél nagyobb figyelmet kapjanak az elesett, a fogyatékkal élő gyerekek, vagy akik kimaradtak a szociális segítőhálóból.

Rengeteg program várta a kicsiket és nagyokat – Fotó: Zsiga Zoltán

A Tündérkör Alapítvány már a 8. Tündérfutást rendezte meg május utolsó vasárnapján. Az esemény szervezője minden évben kiválaszt egy gyermeket, aki támogatásban részesül általuk, 2023-ban 100 000 forintot kapott a 11 éves Dórika, aki egy be nem azonosított izomsorvadási típusban szenved, ezért operáción esett át. A kislányt az édesanyja egyedül neveli, egy apró bérlakásban élnek, a gyermeknek naponta kezelésekre van szüksége ahhoz, hogy állapota javuljon.  

Nagyon meghatódtunk, amikor mondták, hogy támogatni szeretnék Dórikát. Nem is gondoltunk rá, hogy ilyesmi megtörténhet

– mesélte el Igaz Nagy Anita, Dórika anyukája a Borsnak. 

A 11 éves Dórika és Tóth Zsé Ferenc – Fotó: Tündérkör Alapítvány

A kislányt 6 éves korában diagnosztizálták a szörnyű betegséggel. Édesanyjának eleinte csak az tűnt fel, hogy Dórika folyton lábujjhegyen járt. 

Tavaly májusban mindkét lábát megműtötték, az Achilles-izmot hosszabbították meg. Szerencsére a műtét jól sikerült, hiszen augusztus végén, bár akkor még mankóval, a 7. Tündérfutáson sikerült végiggyalogolnia az 500 méteres távot. Akkoriban, hogy ezt a távot sétálva megtegye, egy hatalmas célkitűzés volt számára, amit sikeresen teljesített

 – fejtette ki a kislány édesanyja.

Ezen a rendezvényen egyetlen célunk van: minél nagyobb figyelmet kapjanak az elesett gyerekek, fogyatékkal élő gyerekek, vagy akik kimaradtak a szociális segítőhálóból. Aki vett részt ilyen rendezvényen, tudja, hogy leírhatatlan és megismételhetetlen érték, amikor egy sérült gyermek beér a célba, és látszik az arcán az öröm, a hit

 – avatta be a Borsot Tóth Zsé Ferenc, a Tündérkör alapítvány elnöke, aki arról is beszélt, hogy minden versenyen választanak 20 olyan gyermeket, akik mozgássérültek, ennek ellenére indulnak a Tündérkörön. Ezek a versenyzők Különleges Tündér díjat kapnak. Tavaly Dórikát is kitüntették ezzel a díjjal. Az alapítvány elnöke a Borsnak azt is elárulta, hogy Dórika legnagyobb vágya egy kiskutya volt, ezért az alapítvány egy menhelyi mentett négylábúval is megajándékozta a kislányt, akivel idén már együtt vettek részt a futáson.





 





Ezeket olvastad már?
Volt, nincs: eltüntettek pár kínos képet Magyar Péterről

Volt, nincs: eltüntettek pár kínos képet Magyar Péterről

Sokkoló tanulmány: mérgező anyagokkal van tele az eper és sok más gyümölcs és zöldség

Sokkoló tanulmány: mérgező anyagokkal van tele az eper és sok más gyümölcs és zöldség

Megdőlhet a balatoni pontyrekord: 25 ország horgászai veszik be a Balatont

Megdőlhet a balatoni pontyrekord: 25 ország horgászai veszik be a Balatont

„Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

„Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás