
Kőbányai tűz: nagy erőkkel vonultak ki a mentők – helyszíni fotók
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolNegyven embernek kellett elhagynia az épületet, míg kilencven ember a szobájába zárkózott.
Mint arról beszámoltunk, tűz ütött ki egy négyemeletes szociális intézmény földszinti helyiségében, a X. kerületi Jászberényi úton, a lángokat gyorsan eloltották, azonban a füst miatt 40 embert az intézmény udvarára kísértek a tűzoltók.

A felsőbb szinteken tartózkodókat, kilencven embert arra kérték, ne hagyják el szobáikat. A tűzoltók átszellőztetik és átvizsgálják az épületet – közölték.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője az MTI-vel közölte, hogy eddig három embert, két nőt és egy férfit kellett kórházba szállítani enyhe füstmérgezés miatt.
Győrfi Pál az MTI-nek azt mondta, jelenleg hét mentőautóval és egy motorral vannak a helyszínen, még tart a kimentettek vizsgálata. Életveszélyes sérült nincs köztük – tette hozzá.
Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei érkeztek először a helyszínre, és a kiérkező két rendőr azonnal megkezdte az idősek kikísérését a sűrű füstből. Később több rendőri egység is érkezett, akik azonnal bekapcsolódtak a mentésbe. A tűzeset körülményeit a BRFK közigazgatási eljárásban vizsgálja – tette hozzá.



Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre