
Óriási előrelépést ért el Elon Musk cége.
Elon Musk agyimplantátumokat fejlesztő Neuralink cége - helyi idő szerint - csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyezte az emberekkel végzett klinikai vizsgálataik elindítását - írta a The Guardian online kiadása pénteken.
Musk 2019 óta legalább négy alkalommal beszélt arról, hogy az orvosi technológiai cége által fejlesztett agyimplantátumokat hamarosan már embereken is tesztelni fogják. Ezekkel egyebek mellett a lebénult vagy látássérült embereken lehetne segíteni.
A 2016-ban alapított cég először 2022 elején kért engedélyt az embereken végezhető klinikai vizsgálatokra, de akkor az FDA még elutasította. A gyógyszerhatóság több feltételt is szabott az engedélyezéshez, köztük a lítium akkumulátorral, az implantátum vezetékeivel, valamint az eszköz eltávolításának biztonságosságával kapcsolatban felmerült problémák megoldását.
Musk cége csütörtökön a Twitteren számolt be arról, hogy zöld utat kaptak a gyógyszerfelügyelettől. "Ez az FDA-val szorosan együttműködő Neuralink-csapat hihetetlen munkájának eredménye, olyan fontos első lépés, amely lehetővé teszi, hogy technológiánk egy napon sok emberen segíthessen" - fogalmaztak.
A cég hozzátette, hogy a klinikai vizsgálathoz "még nem indult el a résztvevők toborzása".
A férfit összetört szívű családja gyászolja.
Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője érdemi választ vár Karácsony Gergely főpolgármestertől a 99 Mozgalom gyanús finanszírozása ügyében.
Ha van ilyen olajad, akkor ne használd!
Felfoghatatlan fájdalmat kellett átélnie egy családnak.
Számos színes programmal várnak a Bartók Béla úton.
Megérkezett a zivatar az ország térségébe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre