Csak az apuka reflexén múlott, hogy őt és gyermekét nem gázolta halálra egy ámokfutó





Az édesapán és gyermekén kívül mások is veszélyben voltak. Úgy tűnik egy örült mercis tesz a szabályokra és, ha ezt felróják neki, még fenyegetőzni is kezd.



Megosztás
Szerző: M.N.
Létrehozva: 2023.05.07.
zebra gyorshajtás baleset ámokfutó

Néhány másodpercnek és egy apuka képességeinek köszönhető, hogy nem temetéssel végződött egy autós ámokfutása csütörtökön (május 4.) a X. kerületben, Kőbányán. Az élsportolokat meghazudttoló reflexekkel bíró szülő, Csík József a Borsnak elevenítette fel a számukra végül pozitívan végződött eseményeket, amit 11 hónapos gyermekével Leon Teodorral kellett megélnie, mikor boltba indult, mint rendesen a kisfiával. 

El kellett ugrania az autós elől Fotó: Police.hu

„Felbukkant egy szürke Merci”

Szükségünk volt néhány dologra, így elmentünk vásárolni

 – emlékezett vissza József, aki elmondta, hogy a Sibrik Miklós út és a Mádi utca kereszteződésénél járt a gyalogátkelőnél, miközben tolta a babakocsit. 

„Először nem volt semmi probléma, elkezdtünk átmenni az úton, de aztán felbukkant egy szürke Mercit vezető férfi.”

A férfi elmondása szerint az érkező jármű vezetője nem nézett se embert, se istent, miközben a gyalogátkelő lámpája zölden világított, ő csak jött és nem lassított, így csak egyet tehet, hogy mentse az életüket, ugrania kellett 

Egyáltalán nem vette figyelembe, hogy nekünk van elsőbbségünk! Már a zebrán voltunk, amikor szó szerint el kellett ugranom előle!

– mesélte, majd arról is beszélt simán elgázolta volna a babakocsival együtt őket, ha nem kapcsol gyorsan! 

„A nagy ijedség után gyorsan átvizsgáltam a babát, hogy rendben van-e és folytattuk az utunkat, hiszen nem tudunk más csinálni.”

Másokat is veszélyeztetett

A történtek és a bevásárlás után, József már hazafelé tartott, amikor újra feltűnt az ámokfutó. 

A férfi tovább garázdálkodott, de már a szembe jövő sávban 

– meséli. 

József és Leon Teodor élete hajszálon múlott  Fotó: Olvasói

„Oda szóltam neki, hogy mit képzel magáról és hogy mit művel, figyeljen oda jobban az embertársaira, tartsa be a KRESZ szabályait, mert majdnem elgázolt engem és a 11 hónapos babámat.”

Bocsánatkérés helyett erőszakkal felelt az autós: 

Azt mondta, hogy nemcsak el fog ütni minket, hanem átharapja a torkunkat is. Ahelyett, hogy elnézést kért volna tőlünk, hogy majdnem balesetet okozott, még neki állt feljebb! Ezután beletaposott a gázba és tovább száguldott – emlékezett vissza az apuka

Senki sincs biztonságban?

Kiírtam a helyi Facebook-csoportba a történetünket, hogy a környékbeliek is tudják, hogy van itt nálunk egy ilyen sofőr, és vigyázzanak magukra

– mondta.

 – A posztomhoz végül hozzászólt egy hölgy, aki azt mondta, abban az időben, amikor velünk történt ez, ő pont szemben haladt velünk autóval és ha nem rántja el a kormányt, akkor frontálisan ütköztek volna a férfival… Ő is gyermekkel utazott, neki a hátsóülésen ült a kicsi.


 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás