
Megkapják a jó szelet az idei Kékszalag vitorlásverseny résztvevői
Nem kell elhalasztani az idei Kékszalag rajtját.
Sajnos a tavaszra még várnunk kell egy kicsit.
Eleinte a Nyugat-Dunántúlon többórás napsütésre számíthatunk, majd délkelet felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a Tiszántúlon kisebb eső, havas eső is előfordul. Továbbra is erős lesz az északi szél. A fagyos reggel után délutánra 5–11 fok közé enyhül az idő.
Erősen felhős, az ország délkeleti felén borult lesz az ég. Utóbbi vidékeken fordul elő gyenge vegyes csapadék. Reggel –2, délután +7 fok körüli értékeket mérhetünk. Kissé gyengül a légmozgás.
Eleinte változóan, majd délután erősen felhős lesz az ég. Főleg az északkeleti tájakon fordulhat elő zápor, hózápor. Élénk lesz az északnyugati szél. A maximum 10 fok körül valószínű.
Folytatódik a borongós, hűvös idő. Az erősen felhős égből elszórtan fordul elő záporeső. Az ÉNy-i szél többfelé lesz élénk. Egyelőre marad a 10 fok körüli csúcsérték – írta a Köpönyeg.
Nem kell elhalasztani az idei Kékszalag rajtját.
Orbán Viktor interjút adott a Patriótának.
Sokféle tünetet idézhet elő az áprilist idéző időjárás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.