RETRO RÁDIÓ

Vége a várakozásnak: forgalmas helyszín újult meg a Keleti pályaudvaron





A régi föld alatti jegyárusító rész sokáig le volt zárva az utasok elől. Ekkortól azonban újra birtokba vehetik a vonattal közlekedők.



Megosztás
Szerző: KL
Létrehozva: 2023.04.26.
Módosítva: 2023.04.26.
Keleti pályaudvar vonat MÁV

Bár régen volt, de a legtöbbünknek talán még az emlékeiben élnek a régi jegyárusító kabinok, a függönyökkel és a zárva/nyitva táblákkal, ahova le kellett sétálni a lépcsőn, majd visszarohanni a vágányokhoz, hogy elérjük a vonatunkat. Sötét volt és sokszor büdös is, ahol szinte mindig sorok kígyóztak a jegyekért sorban állva. Azonban ez már a múlté.

A látványterveken így nézett ki a Keleti pályaudvar utascentruma Fotó: mav.hu

Ugyanis a 2021-ben kezdődött felújítás végre befejeződött. Az utasok pedig május elejétől már használatba is vehetik a Keleti pályaudvar utascentrumát, melynek munkálataira 1,9 milliárd forintot fordítottak. A beruházás a kormány és az Európai Unió finanszírozásával valósult meg – olvasható az MTI az összefoglalójában.

Az 1542 négyzetméteres utascentrum felújításának célja az volt, hogy a fővárosi pályaudvar megfeleljen a kor követelményeinek mind az utazók, mind a dolgozók szempontjából. A felújított területen akadálymentesített új pénztárakat, lifteket, korszerű mosdókat, vandálmentes szanitereket és külön kialakított baba-mama szobát találunk majd. Ezeket május első hetétől használhatjuk majd.

A felújítás keretében a dolgozók számára modern irodákat, irattárat, pihenőt és teakonyhát, illetve más kiszolgálóhelyiségeket létesítettek – írja a Travelo.

Íme néhány fotó a Keleti pályaudvar megújult utascentrumáról:

 





 





Ezeket olvastad már?
Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás