RETRO RÁDIÓ

14 ártatlan élet veszett oda az óbudai tűzben





Gondatlanság miatt gyulladt ki egy ház Budapest III. kerületében. Az egyik lakónak 14 pici élettől kellett örökre búcsút vennie.



Megosztás
Szerző: I.F.
Létrehozva: 2023.04.19.
háztűz tragédia Óbuda macska

Négy ember kapott füstmérgezést húsvétpénteken, amikor kigyulladt egy családi ház Óbudán. A tűzben 14 macska pusztult el, amik bent rekedtek az egyik szobában. A házi kedvencek gazdáját borzasztóan megviseli szerettei elvesztése. Elmondása szerint az egész életét a cicáinak áldozta. A férfi jelenleg egy régi ismerősnél húzza meg magát, ugyanis otthona teljesen lakhatatlan állapotba került.

Egyik percről a másikra égett le a családi ház  Fotó: Bors

Mészáros Ervin tavaly nyár óta élt a III. kerületi házban lakótársával háborítatlanul. Elmondása szerint délután 1 óra magasságában tűnt fel neki, hogy szobája ajtaja alatt szivárog be hozzá a füst.

Arra lettem figyelmes, hogy az ajtó alatt szállt be a füst. Rögtön lerohantam, hogy mi történik. Akkor láttam, hogy egy négyzetméter a lakásból lángokban áll

– mondta el lapunknak a férfi, aki arról is beszélt, hogy lakótársa a tüzet azzal magyarázta, hogy ő csak kávét szeretett volna főzni a gázrezsón, viszont onnan kipattant egy szikra. 

„Azonnal hívtam a tűzoltókat. Ezután felrohantam a szobámba egy 4 literes flakonért, hogy megpróbáljam eloltani a tüzet. Amikor elhatalmasodott a füst, rögtön rohantam a szobám felé, hogy kimentsem az én drága cicáimat" – emlékezett vissza, majd hozzátette: 14 cicát nevel, amiből 2 a sajátja 12 pedig mentett állat.

Ervinnek örök búcsút kellett vennie szeretett cicáitól  Fotó: Metropol

Amikor felért az emeletre, már alig látott, a szemét szúrta az erős füst. Ervin azonban mindenképpen meg akarta menteni háziállatait. 

Amikor a lakrészemhez értem, nem tudtam kinyitni az ajtót, hiába rángattam. A kilincs tűzforró volt, de én akkor is próbálkoztam. Nem akartam, hogy a 14 ártatlan macskám gondatlanság miatt haljon meg

– mondta könnyeivel küszködve az állatbarát.

Ervinnek a keze is megégett, miközben próbálta kinyitni az ajtót  Fotó: Metropol

Sajnálatos módon viszont az ajtót sehogyan sem tudta kinyitni, ezért egy idő után muszáj volt feladnia a próbálkozását és elhagyni az épületet. 

A mai napig magamat hibáztatom azért, amiért így kellett véget érnie az életüknek. Imádtam a cicáimat, ők voltak a mindeneim. Másnap lett volna 2 macskám születésnapja, 9 évesek lettek volna. Le vagyok sújtva

 – osztotta meg könnyek között a gyászoló állattartó.

A férfit az eset után a mentők a Honvédkórházba szállították, ahonnan másnap reggel elengedték. Első dolga volt, hogy visszatérjen régi otthonába, ahol felháborító dolog fogadta.

Amikor visszamentem, akkor vettem észre, hogy a mocsok lakótársam meglopott, amíg én a kórházban voltam. Nem elég, hogy megölte a cicáimat! Arról nem is beszélve, hogy nem is szólt a tűzről, hanem én magam vettem észre a füstöt. Ha nem veszem észre, lehet akaratán kívül engem is megöl!

– dühöngött.

A férfinak egy régi ismerőse adott szállást, ugyanis lakhatatlanná vált a ház. Elmondása szerint még ideje sem volt meggyászolni szeretett állatait, mivel folyton csak a történteken kattog.

„Mindenem odalett! Ha az ismerősöm nem ajánlotta volna fel, hogy költözzek ide, akkor már 2 hete az utcán élnék” – zárta gondolatait Ervin.





 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás