RETRO RÁDIÓ

Kutyalánc fojtotta meg az ötéves Benjamint Várpalotán: Tragédiák sorozata sújtja a családot





Tragikus baleset következtében meghalt egy óvodás kisfiú Várpalotán. Három, nevelőszülőnél élő gyerek a kutyalánccal játszott, egyikük közben megfulladt.



Megosztás
Szerző: KKP
Létrehozva: 2023.03.14.
halál tragédia kutya gyerekhalál

Csak játszani szeretett volna a testvéreivel, de közben a nyakára tekeredett a kutyalánc egy ötéves kisfiúnak egy várpalotai társasházban, hétfő este. A nevelőszülőnél élő Sz. Benjamin két másik gyermekkel volt együtt, amikor a baj - eddig tisztázatlan körülmények között -, bekövetkezett. A kisfiú azonnal elfehéredett. A testvérei szóltak a másik szobában tartózkodó nevelőanyának, H. Józsefnének, aki először leszedte a láncot Benjaminról, majd értesítette a segélyhívó központot. A mentők perceken belül a helyszínre érkeztek.

A ház, ahol a tragédia történt Fotó: Ripost

Mintegy másfél órán keresztül küzdöttek az életéért, de nem tudtak rajta segíteni. A tragédia után a hatóság a másik két kisgyermeket elvitte. A rendőrség a baleset után foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A várpalotai társasház környékén mindenki a kisfiú tragédiájáról beszél. Nem értik, hogy következhetett be a baleset. A szomszédok döbbenten állnak a történtek előtt.

Valéria szerint a nevelőanya példás szeretettel gondoskodott a rá bízott gyerekekről.

Szegény Benjamint mindig csak mosolyogni láttuk.

Életvidám kisfiú volt, a szomszédasszony pedig szinte kényeztette őket. Mindent megvett nekik. A szomszédunk azért vette magához a kisfiút, hogy jobb életet biztosítson neki, de sajnos bekövetkezett a tragédia – magyarázta a Borsnak az idős asszony.

József ugyan nemigen beszélt a családdal, de rendszeresen látta H. Józsefnét és a gyerekeket.

– Rendszeresen együtt sétáltatták a sárga kiskutyájukat. Benjamin néha a boltba is elkísérte a nevelőanyját.

József összetört a trgikus hír hallatán Fotó: Ripost

A Bors ottjártakor csak H. Józsefné saját gyermeke tartózkodott otthon. Márk résnyire ajtót nyitott, és közölte, egyelőre nem képes beszélni a történtekről. Annyit később telefonon elmondott, hogy azt sem tudja még, mi lesz az édesanyja sorsa.

Túl friss még a tragédia, a rendőrség pedig nyomoz. Az biztos, hogy az édesanyám lelkiismeretes nevelőanya

– mondta röviden, majd elköszönt.

Mint megtudták, H. Józsefnét tragédiák sorozata sújtotta az utóbbi időkben. Az édesanyja súlyos beteg, hosszú hetek óta kórházban ápolják. Az idős asszony is szerette Benjamint, ám az állapota még azt sem tette lehetővé, hogy közöljék vele a tragikus hírt.

Megtalálták az óvodát, ahova a kisfiú járt, de az intézmény részéről senki sem kívánt nyilatkozni.

 





 





Ezeket olvastad már?
„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

Nem ismert határokat: rettegésben tartotta az Aldi dolgozóit egy visszaeső bűnöző

Nem ismert határokat: rettegésben tartotta az Aldi dolgozóit egy visszaeső bűnöző

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás