
Szintet léptek a fosófantomok: nem hiszed el, hova rondítottak a ceglédi plázában
A plázában van mosdó, mégsem azt válaszotta.
Ezekben a kerületekben akcióztak a rendőrök.
A belvárosi kerületeket ellenőrizték a hétvégén a rendőrök, az akcióban kilenc embert fogtak el, tizenhármat előállítottak, hat szabálysértési feljelentést tettek és harminckét helyszíni bírságot szabtak ki – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a Police.hu oldalon.
Az akciót pénteken 19 órakor kezdték és szombat reggel 5 órakor fejezték be az V., a VI. és a VII. kerületben. A rendőrök és a társhatóságok munkatársai 607 igazoltatást végeztek, 307 járművet ellenőriztek.
Az éjszaka során 35 taxit is ellenőriztek: öt jegyzőkönyvet vettek fel különféle szabálytalanságok miatt, illetve egy forgalmi engedélyt is, engedély nélküli átalakítás miatt. Az akcióban egy embert egyedi azonosítójellel visszaélés, egy embert ittas vezetés miatt állítottak elő, hármat garázdaság miatt fogtak el.
Volt olyan igazoltatott, akit testi sértés miatt körözött a bíróság, két embert pedig szabálysértés miatt kerestek – tették hozzá.
Öt embert kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, egyet lopás gyanúja miatt, további három embert mintavétel, illetve két embert engedély nélküli vezetés miatt állítottak elő.
Egyikük „kamudroggal” próbálhatott tévedésbe ejteni vásárlókat Erzsébetvárosban, ellene csalás vétség kísérletének gyanúja miatt indítottak eljárást – írták. Közölték azt is, hogy két, gyermekotthonból szökött fiatal miatt is intézkedtek.
Az ellenőrzések során a rendőrök négy emberhez hívtak mentőt, akik orvosi ellátásra szorultak – áll a közleményben.
A plázában van mosdó, mégsem azt válaszotta.
Mutatjuk, mikre bukkantak a fagyizók, büfék ellenőrzésekor!
Ő aztán tényleg nem hagy semmit az utolsó pillanatra!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.