
Futópadon lett rosszul a fiatal sportember, három nappal később már nem ébredt fel
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA fiatal férfi nem sejtette, hogy halálos betegség kínozza. Családja teljesen összetört a váratlan tragédia miatt.
Megfagyott a levegő egy edzőteremben, amikor minden előzmény nélkül rosszul lett egy 21 éves fiatalember. Az Írországból származó Daniel Donnant kórházba szállították, ahol három nappal később életét vesztette.

Szeretteit kivétel nélkül sokkolták a történtek
Összetört családja, ezért szeretné felhívni a figyelmet a fiatal korban felbukkanó rák jeleire – írja a Mirror.
„Daniel az edzőteremben volt, és miután leszállt a futópadról elkezdte elveszteni az erejét. Érezte, hogy a teste megváltozik. A kórházban megvizsgálták, és kiderült, hogy agyvérzése volt. Másnap pedig az is kiderült, hogy rákos” – kezdte testvére, Curtis.
A férfi három nappal a sokkoló diagnózis után meg is halt.
Daniel egyébként lelkes bowlingozó volt, számos bajnoki címet is elnyert, a helyi bowlingklubban. A gasztronómiai rajongója is volt, imádott kávézókba és éttermekbe járni.
„Imádta megtapasztalni a különböző ételeket, és szerette a családja és a barátai. Bárki, aki ismerte, tudta, hogy közel állunk egymáshoz, és ez teljesen szívszorító. Nehéz elfogadnunk a történteket. Egy tehetséges fiatalember és egy kedves úriember volt. Hiányozni fog nekünk, de nem fogjuk elfelejteni” – búcsúzott tőle a testvére.
A gyászoló fivér azt is hozzátette, hogy szerinte különösen a fiatalabb férfiak körében lenne szükség nagyobb tudatosságra a rák tüneteinek felismerése terén.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre