RETRO RÁDIÓ

Most közölte a NASA: Hatalmas aszteroida száguld a Föld felé





Perceink vannak hátra.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.03.29.
Aszteroida NASA

Március 29-én 23:33 körül fogja megközelíteni a Földet a 2022 YK4 nevű aszteroida – figyelmeztetnek a szakértők. 

aszteroida, világűr, meteor, űr, Shutterstock illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az aszteroida 42 méter átmérőjű. Már azt is pontosan tudják, hogy körülbelül 5 millió kilométerre fog elhaladni a bolygónktól, ami veszélyes távolságnak számít – írja a Bors a DailyStar alapján. 

Szakértők szerint a ma esti találkozás nem az utolsó lesz: legközelebb 2029 májusában, majd 2034 januárjában ismét meg fog látogatni minket. Ezt követően 23 évig nem fog felénk nézni, hogy aztán 2057 májusában ismét felénk vehesse az irányt. 

A jelenlegi előrejelzések szerint 2079 szeptemberében ismét a közelünkbe érkezik, de akkor már utoljára. 

A felsorolt találkozási idők, egyébként arra engednek következtetni, hogy még a tudósok sem tartják annyira veszélyesnek.









Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás