
Titkolózott családja elől, majd végzett magával a 12 éves lány
A fürdőszobában találtak rá.
A rendőrök gyorsan a helyszínre értek.
Mint korábban megírtuk: Tömegbe hajtott egy autó Budapesten a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél. A szemtanúk elmondása szerint a kocsi több gyalogost is elgázolt, de sérültekről egyelőre nem érkezett információ.
„8 óra 10 perckor történt, jöttünk a metrótól. Ott álltunk a zebránál, vártuk a zöld lámpát, amikor egyszer csak azt vettük észre, hogy egymás hegyén-hátán borulunk. Hátranéztem, és az a fekete autó arról jött, a Hungáriáról és felpattant a padkára. Elkezdtünk felállni és mindenki kérdezte, hogy ki milyen sérülést szenvedett. Aztán már itt volt a rendőrség” – mondta a Borsnak Katalin.

Hozzátette, egyedül a sofőr ültették mentőautóba. Úgy tudja, az ijedtségen kívül a gyalogosok közül senki nem szenvedett komolyan sérülést. Egyedül egy fiú panaszkodott térdfájdalmakra.

A fürdőszobában találtak rá.

Az édesanya szerint ez a platform hibája.

A tűzoltók emelték ki a villamos alól.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.