RETRO RÁDIÓ

Az életéért küzdött a 8 hónapos kisfiú – Krisztián a hallását és a látását is elveszítette





Hatalmas megpróbáltatáson van túl az igrici kisfiú. Egy agyhártyagyulladás következtében 4 hétig kómában volt, majd amikor felébredt, kiderült, hogy a hallását és a látását is elveszítette.



Megosztás
Szerző: F.I.
Létrehozva: 2023.03.17.
agyhártyagyulladás kisgyerek betegség

Az igrici Baka család élete egyik napról a másikra változott meg teljesen. Azok után, hogy a 8 hónapos Krisztián a védőoltások ellenére agyhártyagyulladást kapott. A kisfiú 4 hétig volt kómában, majd amikor felébredt, kiderült, hogy elveszítette a látását és a hallását is. Ennek lassan már másfél éve, szülei viszont fáradhatatlanul mindent megtesznek azért, hogy kisfiuk minden lehetséges gyógykezelést megkapjon. Minderről az édesanyja, Baka-Viski Eszter mesélt a Borsnak. Elmondta: az egész életét arra tette fel, hogy ha gyermeke felnő, önálló életre legyen majd képes.

Krisztián teljesen egészséges kisgyerek volt, már járni tanult. Aztán megtörtént a baj Fotó: Metropol

Krisztián 2021 januárban került kórházba erős hányás miatt. Más, különös tünete nem volt, az orvos azt mondta, maradjunk bent még egy napig megfigyelésre, kap infúziót és másnap haza is mehetünk. Másnap reggel fél 6 körül megetettem, de délelőtt már nem lehetett felébreszteni. Kinyitotta a szemét, rámnézett, de aztán csak aludt és aludt. Akkor derült ki, hogy komolyabb lehet a baj

– kezdte Eszter. Az orvosok végül egy gerincvízcsapolásból tudták meg, hogy a kisfiúnak agyhártyagyulladása van. Azonnal intenzív osztályra vitték, ahol már jelentkeztek is az összetéveszthetetlen tünetek.

Krisztián kómába esett és négy hétig fel sem ébredt. Ebből két és fél hetet lélegeztetőgépen töltött, így próbálták tehermentesíteni a szervezetét

– emlékezett vissza az édesanya, akiben a férje és a kislánya, a kis Krisztián nővére tartották a lelket.

„Amikor levették a gépről, pár nap múlva kezdte nyitni a szemét. Tudtam, hogy most egyáltalán nem érdekes, én hogy érzem magam, erőt kell sugároznom neki. Addig minden nap rettegéssel telt, az sem volt biztos, hogy a másnapot megéri. De igazi kis harcos, itt maradt velünk. Mindennap azért imádkoztunk, hogy mindegy mi áron, csak kerüljön haza” – mondta.

Eszter kisfiának szenteli az életét.  Fotó: Metropol

Felébredt a kómából, mégsem lélegezhettek fel

Sajnos azonban a kómából magához térő kisfiú elveszítette a látását és a hallását is. 

„Amikor az intenzív után lekerültünk a belgyógyászatra, akkor kezdtem el gyanakodni, hogy a hallásával is baj van. Itthon egyre biztosabbá vált a gyanúm, és 2021. szeptember végén sikerült megcsináltatnunk a hallásvizsgálatot. Kiderült, hogy mindkét fülén nagyon nagy mértékű idegi hallásvesztése van. Tavaly decemberben sikerült a cochlearis implantátum beültetése, ezzel esélyt kaptunk, hogy a kisfiunk jobb fülére vissza tudjuk adni a hallását” – mondta reménykedve az édesanyja.

Eszterre ráadásul otthon is komoly kihívás várt: az akkor 4 éves kislányuknak is el kellett mondani valahogy, mi történt a kisöccsével.

„Felnőtteket megszégyenítő hozzáállással állt a történtekhez. Ugyanúgy játszik vele, mesél neki, megmutatja neki a játékait” – magyarázza az anyuka.

A kislány gyakorta kérdezi, hogy az öccse mikor lesz olyan, mint ő. A család reméli, hogy nem csak Krisztián mozgása fog fejlődni, de a beszéde is be fog indulni, amint sikerült visszahozni a hallását.

Hiszünk abban, hogy neki küldetése van még itt. Senki se gondolta volna, hogy ennyit fog fejlődni ilyen rövid idő alatt és most itt vagyunk!

– osztotta meg a Borssal.

Krisztián egy hónapot töltött kómában  Fotó: Metropol

Folyamatos fejlesztésre szorul a kisfiú

A most hároméves kisfiú az egész életét megváltoztató agyhártyagyulladás előtt egyébként soha nem betegeskedett. Tudott ülni és az ágy mellett már álldogálva játszott. Aztán megtörtént a baj, és egyik napról a másikra az életéért kellett küzdeni. Azóta folyamatosan foglalkoznak vele Miskolcon, a Velkey László Gyermekegészségügyi központban, ahová gyógytornára, masszázsra, fizikoterápiára és gyógypedagógiai fejlesztésre járnak. Ezenkívül a Református EGYMI Miskolci Tagintézményében is kap gyógytornát, valamint látás- és hallásfejlesztést Krisztián.

A kisfiúért jótékonysági futást szervez a Supersum Alapítvány. A futás áprilisban lesz Tiszaújvárosban, de aki tud, már most is segíthet a családnak.

Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ennyi ember fog összefogni a kisfiunkért. Nagyon nehéz azt feldolgozni, hogy mindezek előtt én segítettem, én magam is utaltam és rendkívül nehéz a másik oldalra kerülni

– mondta könnyeivel küszködve Eszter.

Ha Ön is szeretne segíteni Krisztiánnak, az alábbi helyen megteheti:

Supersum Alapítvány
K&H BANK
Bankszámlaszám: 10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764-50526972-78881008
Swift kód: OKHB HUHB
Közlemény: KRISZTIÁN

 





 





Ezeket olvastad már?
Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás