
Veszélyes szextrend, ami agykárosodást és sztrókot okozhat
Az emberek 61,3 százaléka látta már ezt a gyakorlatot.
A szerencsétlenségben többen megsérültek, őket a mentők kórházba szállították.
Pánikolva kérték a mentők gyors segítségét a romániai Teleorman megyében hétfő hajnalban, ugyanis a bejelentő szerint összeütközött két vonat Roșiori de Vede és Măldăeni között. A katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, majd megnyugtattak mindenkit: nem történt ütközés.
Az ISU közleményben tudatta, hogy egy tehervonat egyik kocsija kisiklott, és a mögötte érkező Arad–Bukarest gyorsvonat majdnem beleszaladt a veszteglő vagonokba.
Az ütközést sikerült elkerülni, de a vészfékezésben többen megsérültek: három embert kórházba szállítottak kivizsgálásra, tíz másikat pedig a helyszínen láttak el – számolt be róla a Maszol.
A gyorsvonaton összesen 280 utas ült, őket a tűzoltók mentették ki a vágányokról, a terep azonban némiképp megnehezítette a dolgukat. Az utasok nagy részét elszállították a Roșiori de Vede állomására, a többiek a helyszínen várták meg a műszaki mentést, és a pótszerelvényt.
Az emberek 61,3 százaléka látta már ezt a gyakorlatot.
14 éves korában lett a barnulás megszállottja.
A miniszterelnök fontos egyeztetéssel kezdte a napot.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.