RETRO RÁDIÓ

Friss részletek érkeztek a romániai vonatbalesetről





Könnyebb személyi sérülésekkel járó vonatbaleset történt Romániában.



Megosztás
Szerző: PT
Létrehozva: 2023.03.13.
baleset ütközés vonat vonatbaleset

Romániában 12 utas megsérült, közülük négy kórházba került hétfő hajnalban, amikor az Arad és Bukarest között közlekedő gyorsvonat a Teleorman megyei Rosiorii de Vede térségében hátulról beleütközött az ugyanazon a vágányon ugyanabba az irányba közlekedő, gépkocsikat szállító tehervonatba – írja az MTI.

Fotó: Pixabay

A vasúti baleset körülményeiről az első nyolc órában egymásnak ellentmondó információkat közöltek a román hatóságok. A katasztrófavédelem (IGSU) már hajnalban ütközésről beszélt, és arról számolt be, hogy a sürgősségi hívóra érkezett bejelentés alapján „vörös riasztást” adott ki, vagyis a feltételezett tömegszerencsétlenség nagyszámú áldozatának ellátására készülve a környező megyékből mentőegységeit is a helyszínre küldte. 

Három mobil kórházat, 15 rohammentőt, nyolc mentőautót és a katasztrófavédelem öt, feszítő-vágóval és daruval felszerelt tűzoltókocsiját riasztották a balesethez.

Amikor azonban az IGSU hétfő reggeli tájékoztatása szerint „kiderült, hogy csak hirtelen vészfékezésről volt szó”, lefújták a vörös riasztást, nyolc könnyebb sérültet a helyszínen elláttak, négy utast pedig nem életveszélyes fej- és végtagsérülésekkel a Rosiorii de Vede városi, illetve a megyeközpont Alexandria kórházaiba szállítottak. Az Arad–Bukarest gyorsvonat többi utasa a Budapestről ugyanazon az útvonalon később érkező nemzetközi vonattal folytatta útját a román fővárosba.

A román államvasutak (CFR) első közleményei szerint a két vonat nem ütközött össze, hanem a tehervonat utolsó néhány vagonjának a kisiklása miatt foglalt maradt a pálya, és a gyorsvonat mozdonyvezetője nem lassított idejében, így a vészfékezés sérüléseket és pánikot eredményezett az utasok között. Laurentiu Dumitru, az vasúti balesetek kivizsgálásában illetékes ügynökség (Agifer) igazgatója csak a baleset után nyolc órával, a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva erősítette meg: „kétség sem fér hozzá”, hogy ütközés történt.

Elmondta: a 280 utast szállító Arad–Bukarest gyorsvonat a piros jelzést figyelmen kívül hagyva utolérte a Ford gépkocsikat a constancai kikötő felé szállító tehervonatot, és a két szerelvény olyan erővel ütközött össze, hogy a tehervonat utolsó három kocsija kisiklott, és az azokon szállított gépkocsik közül több is leesett és összetört.

A nyomozás későbbi szakaszában kell majd tisztázni, hogy a mozdonyvezető vagy a tilos jelzésen áthaladó vonat biztonsági rendszerei hozták-e működésbe a vészféket – tette hozzá a szakértő.





 





Ezeket olvastad már?
„Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

„Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás