RETRO RÁDIÓ

Fizetőssé teszik Róma egyik legismertebb turistalátványosságát





Többé nem lesz ingyenesen látogatható a római Pantheon, az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori műemlék – jelentette be az olasz kulturális minisztérium, miután megegyezett a római egyházmegyével a kérdésben.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.03.17.
látványosság

A belépőjegy öt euróba fog kerülni, de a 25 év alatti nagykorúaktól csak két eurót kérnek – tette hozzá a tárca.

római Pantheon
Imádják a Rómába látogatók a Pantheont  Fotó: Pixabay

A bevételen a kulturális minisztérium és a római egyházmegye 70–30 százalékos arányban osztozik.

A Pantheonban celebrált misék továbbra is ingyenesen látogathatók, és a római lakosoknak, a kiskorúaknak, valamint a bazilika személyzetének sem kell fizetniük a belépésért.

Egyelőre nem tudni, hogy mikortól szednek belépőjegyet a Pantheon látogatóitól. A belépés jelenleg ingyenes, de hétvégén, illetve ünnepnapokon foglaláshoz kötött.

Az eladott jegyekből befolyó összegeket elsősorban az időszámításunk előtt 27–25-ben épült látványosság állagának megőrzésére fordítják. A jegyváltás egyúttal hozzájárul a látogatók hatékonyabb ellenőrzéséhez – magyarázta a minisztérium.

A Pantheont évente mintegy hétmillióan keresik fel, és a hatalmas épület, amelynek kupoláján egy kilenc méter átmérőjű, kör alakú nyílás található, ezzel Róma leglátogatottabb műemléke.

A Pantheon Róma belvárosában, a Piazza Navona közelében található. Az épület többször leégett, és Hadrianus római császár gyakorlatilag teljesen újjáépíttette. 609-ben keresztény templommá szentelték fel Szűz Mária és valamennyi keresztény mártír tiszteletére. Az épületben rendszeresen miséznek, és számos híresség, köztük Raffaello (1483–1520) olasz festő, valamint olasz királyok nyughelye.

Daniele Micheletti, a Pantheon főpapja elmondta, hogy a római gyakorlat szerint egyetlen templom sem szedhet belépődíjat, így a Pantheon ilyen szempontból különleges eset. Rámutatott: mivel az állam a felelős a műemlék megóvásáért, és fizeti az ezzel járó magas költségeket, nem maradhattak érzéketlenek a minisztérium igényeivel szemben.









Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás