
Kitálaltak a szakértők: ide ülj a repülőn, ezek a legbiztonságosabb ülések
Baleset esetén előnyhöz juthatsz.
A teherautó-sofőr éppen az autópályán haladt, amikor előbukkant a rémisztő jelenség. Ezen a szakaszon korábban több baleset is történt hasonló titokzatos esemény miatt.
Kísértetszerű alakot rögzített egy teherautó kamerája Arizona állam egyik autópályáján. A sofőr fedélzeti kameráján egy titokzatos alak jelent meg az út szélén.
A férfi március 11-én haladt a sztrádán, amikor egy fényes csillogást vett észre a műszerkameráján, és arra gyanakodott, hogy a rejtélyes alak egy szellem lehetett. A sofőr a helyi tévének nyilatkozva elmondta, hogy nem volt más az úton. Állítása szerint az áttetsző figura úgy nézett ki, mint egy ember, aki az úttest szélén áll.
A 96 éves autópályán már sok halálos baleset történt, a helyiek pedig csak kísértetjárta útként emlegetik a helyet. A State Route 87-et Arizona egyik legveszélyesebb autópályájaként tartják számon a sok kanyar miatt. Sok netező, aki látta a videót, elmondta, hogy rengeteg természetfeletti jelenséget láttak már ezen a szakaszon – írja Foxnews.
Baleset esetén előnyhöz juthatsz.
Már most óriási siker a miniszterelnök kezdeményezése.
Azért ajándékozták meg Nárciszt, hogy egyetemre mehessen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.