
A hírek szerint tíz ember meghalt.
Legkevesebb tíz halálos áldozata van annak a tűznek, amely helyi idő szerint szerdán éjfél előtt keletkezett a Fülöp-szigetek déli részén közlekedő egyik kompon – közölték csütörtökön a helyi parti őrség és katasztrófavédelem illetékesei.
Az MV Lady Mary Joy 3 elnevezésű hajón, amely Manilától 885 kilométerre délre, a Basilan tartományhoz tartozó Baluk-Baluk-sziget közelében gyulladt ki, több mint 240-en utaztak. A hatósági közlemény szerint 195 utast és a legénység 35 tagját sikerült kimenteni, közülük kilencen szenvedtek sérüléseket a tűzben.
Jim Hataman, Basilan tartomány kormányzója közleményében legkevesebb 12 halottról és hét eltűnt emberről számolt be csütörtökön. A komp a Sulu tartománybeli Jolóból indult a déli kikötővárosba, Zamboangába.
„Az utasok többsége aludt, amikor a tűz kitört” – közölte a parti őrség területi parancsnoka. Hozzátette: egyelőre nem világos, hogy mi okozta a tüzet, de néhány túlélő azt mondta, hogy a légkondicionált kabinokban csaptak fel a lángok.
A halálos áldozatok közül néhányan a kompon lelték halálukat, mások a vízbe ugrottak a tűz elől menekülve, és megfulladtak – mondta a parancsnok. A parti őrség vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a komp megfelelt-e a biztonsági követelményeknek, és van-e nyoma olajszivárgásnak.
A Fülöp-szigeteken, amely több mint hétezer szigetből áll, a legfontosabb közlekedési mód a hajózás. 1987-ben a Fülöp-szigeteken következett be a békeidők eddigi legsúlyosabb tengeri katasztrófája, amikor egy utasszállító komp és egy olajszállító tanker ütközése miatt több mint négyezren haltak meg karácsony előtt.
Volt férje miatt végzett kisfiával.
Szülei templomban voltak, míg kislányuk haldoklott.
A családnak még a temetésre sincs pénze.
Folyik a hajsza a férfi 25 éves gyilkosa után.
Elég hozzá az, ha valaki tehetséges, népszerű és újpalotai?
A baleset következtében egy ember a helyszínen életét vesztette, hárman megsérültek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre