RETRO RÁDIÓ

Budapesttől a Balatonig futott a beteg gyerekekért Zsolt





Ispán Zsolt gyermekkorában sok segítséget kapott a Bethesda Gyermekkórháztól, így most ezt szerette volna viszonozni az ultrafutó, aki március 18-án Kelenföldtől Balatonkeneséig futott a beteg gyermekek javára.



Megosztás
Szerző: K.D.R.
Létrehozva: 2023.03.25.
jótékonyság Balaton ultrafutó beteg gyerekek

Napfelkelte Kelenföldön, hideg és viharos szél, 1700 m szintemelkedés és 125 km – ezt vállalta Ispán Zsolt ultrafutó annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a Bethesda Gyermekkórház Alapítvány adománygyűjtésére. Mivel az ultrafutó maga is sokat betegeskedett a kórház falai között és látták el számos alkalommal sérüléseit, most úgy döntött, ideje visszaadnia valamit ebből a gondoskodásból. Így hát barátja, Mátyás Bence kerékpáros kíséretében március 18-án nekivágott a távnak, és Kelenföldtől egészen Balatonkeneséig futott a beteg gyerekek támogatásáért. 

Zsolt a tavalyi évben átadott Budapest-Balaton biciklis úton tette meg az eredetileg 130 km-re tervezett távot, amiből végül 125 km lett Fotó: Ispán Zsolt

Mindent a jó ügyért

„Amikor évek óta keményen dolgozol a sikeren és annyi kilométert beletettél már a lábaidba, hogy a Földet is körbefuthattad volna, akkor megkérdezed magadtól egy hosszú futás korántsem unalmas perceiben, miért is csinálod valójában" – írja posztjában Zsolt, aki idén eldöntötte, hogy 2023-ban nem csak a saját szórakoztatására szeretne futni. 

Régóta tervezem, hogy segíthessek másoknak. Olyan beteg gyerekeknek, akik tán sosem futhatnak már, de élhetnek, talán még egészségesen is 

– írja az ultrafutó, aki azért vállalta a 125 km-es távot, hogy ez alkalommal egy igazán jó célért fusson. Zsolt a Metropolnak elmondta: a futás ötlete még egy tavalyi televíziós riport közben fogalmazódott meg benne, amit a kórházban forgattak. Bese Nórát, a Bethesda Gyermekkórház Kommunikációs igazgatóját pedig korábbról ismeri, hiszen Nóra is ultrafutó, így nem volt kérdés a közös munka.

„Gyerekkoromban sokszor voltam beteg, egy időszakban pedig folyamatosan küzdöttem tüdőgyulladással. Végül a Bethesdában találták meg ennek egyszerű okát, ami egy orrspray volt. Sokszor kezeltek itt, ráadásul zuglói születésű vagyok, így ez még egy ok volt arra, hogy a Bethesdának tudjak segíteni" – árulta el lapunknak Zsolt, hogy miért épp ezt a kórházat támogatta futásával.

A futás Zsolt élete részévé vált

Bár Ispán Zsolt tudja magáról, hogy nem ő a leggyorsabb futó és nem is ez motiválja, néha azért jó érzés számára egy-egy versenyen dobogóra állni.

Régóta futok, de igazán aktívan az elmúlt 10 évben. Mára az életem része lett. Szabadságot és kihívást is ad, amit ennyi tapasztalattal és gyakorlattal  hasznos ügyekre is fel tudok használni

– mesélt Zsolt szenvedélyéről és kiemelte azt is, hogy az ultrafutások során sok probléma adódik, ami az emberi szervezet működéséből természetes módon fakad.

„Minél hosszabb a táv, annál több probléma adódhat, de persze ez nem törvényszerű. Fejben sok minden dől el, talán a teljes táv sikeres teljesítése is" – árulta el az ultrafutó, aki a 125 km-es távot végül 11 óra és 58 perc alatt tette meg. Ez a közel 12 órás futás azonban nem kevés nehézséget és csodát tartogatott Zsolt számára.

Zsoltot egyik barátja, Mátyás Bence kísérte az úton kerékpárral Fotó: Ispán Zsolt

Naplemente a Balatonnál, ébredező tavaszi táj és egy támogató barát

„Rengeteg csoda vár egy-egy út során. A természet millió csodája, az ébredező tavaszi táj, a naplemente mely már a Balaton közelében ért minket. Valamint természetesen Mátyás Bence barátom, akinél jobb kísérőt elképzelni sem tudnék. Mindenben segített, hogy a lehető legkisebb nehézségekkel tudjam a távot teljesíteni, amit ez úton is köszönök" – mesélt az úton átéltekről Zsolt, akinek a táv megtétele után sok ismerőse jelezte, hogy támogatja a Bethesda Gyermekkórház Alapítványát. 

Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, amit szintén nagyon köszönök

– árulta el nekünk az ultrafutó, kiemelve azt is, hogy már tervben van a következő hasonló futása, ami egy Balaton kerülés lesz, hiszen 2020-ban egy sérülés miatt a BSZM Balatonkerülő 4 napos versenyét fel kellett adnia. 

Segítsünk együtt a beteg gyerekeken

A Bethesda Gyermekkórház Alapítvány április 10-ig várja az adományokat. A pénzbeli adománygyűjtés célja, hogy jobb körülményeket teremthessen a kórház a gyerekek gyógyításához, elérhetővé tegye számukra az innovatív terápiákat, valamint gyermekbarát környezetet alakíthasson ki számukra minden osztályon. Az adománygyűjtésbe tetszőleges összeggel be lehet szállni a Bethesda oldalán, amit a beteg gyerekek javára fordítanak majd. 

 





 





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás