
Legyintettek az újdonsült édesanya aggodalmaira az orvosok - aztán jött a sokkoló diagnózis
Az anyai ösztöne megsúgta, hogy valami nincsen rendben.
Tizenhat évre ítélték a Gyulán egy kerékpárost halálra késelő fiatalt
Jogerősen 16 év fegyházbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a fiatal férfit, aki 2020 tavaszán halálra késelt egy kerékpárost, és a barátját is megsebesítette.

A nagyváradi születésű, jelenleg 22 éves vádlottat
aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondták ki bűnösnek.
A táblabíróság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a vádlott és kiskorú barátja 2020. május 30-án este együtt szórakozott, italozott Gyulán, majd a hajnali órákban elmentek a vádlott otthonába cigarettáért. Ezt követően gyalog visszaindultak a belvárosba, amikor az ittas állapotban lévő és gyógyszert is fogyasztó vádlott – minden előzmény nélkül – odalépett egy kerékpárján éppen hazafelé tartó 27 éves férfihoz, akit az otthonában magához vett késsel több alkalommal megszúrt.
Az áldozat egy ott parkoló gépkocsi kerekének dőlt, és erősen vérzett.
A vádlott barátja a történteket látva segítséget akart hívni a súlyosan megsérült áldozathoz. A vádlott azonban – hogy megakadályozza a mentők értesítését – késével megvágta arcán a barátját, aki elmenekült a helyszínről. Az először megkéselt férfi meghalt, a kiskorú sértettnél a támadás azért nem okozott súlyosabb sérülést, mert a szúrás elől sikerült felsőtestét elhúznia.
A vádlott hazament, és egy otthonról hozott talicskán elszállította az áldozat holttestét egy szemétgyűjtő konténer mellé, majd a testet a háztartási hulladék alá rejtette. Ezután ismét hazament, összepakolt, elbúcsúzott a húgától, majd távozott. A rendőrök egy órán belül, a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán fogták el,
az áldozat lemeztelenített holttestét ezután találták meg.
A bíróság előtt az emberölést a vádlott elismerte, de nem tudott magyarázatot adni a tettére. Azt állította, barátját nem akarta megsebesíteni.
Döntésével a Szegedi Ítélőtábla – tekintettel a vádlott elkövetéskori életkorára, kevert személyiségzavarára és arra, hogy a barátja túlélte az ellene elkövetett támadást – enyhített az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék által kiszabott 18 éves büntetésen.

Az anyai ösztöne megsúgta, hogy valami nincsen rendben.

Gyere, és tedd próbára magad!

Józsefen volt láthatósági mellény, de nem volt kivilágítva.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.