
Mérgező anyagok miatt ezreket menekítettek ki az Egyesült Államokban egy vasúti baleset nyomán.
Robbanásveszély és mérgező anyagok miatt ideiglenesen kiköltöztettek otthonából kétezer embert az Egyesült Államokban Ohio és Pennsylvania állam határán, miután egy veszélyes anyagokat is szállító tehervonat kisiklott.
A baleset múlt pénteken történt, de az óvintézkedések még kedden is hatályban voltak. A hatóságok közölték: biztosak akarnak lenni abban, hogy nem jelent kockázatot a lakosok hazatérése.
East Palestine településnél egy 100 kocsiból álló szerelvény mintegy 50 vagonja siklott ki műszaki hiba miatt, majd néhány vegyszert szállító kocsi kigyulladt.
A település lakóinak hétfőn kellett elhagyniuk otthonukat, miután a vasúti tartálykocsik egy részéből – a robbanásveszély csökkentése érdekében – irányított módon kiengedték a bennük szállított, mérgező vinil-kloridot. A szövetségi környezetvédelmi ügynökség és az Ohiói Nemzeti Gárda egységei folyamatosan mérik a levegő károsanyag-tartalmát.
A baleset közvetlen közelében a mérgező gáz belélegzése halálos veszélyt és maradandó károsodást okozhatott volna, így az ideiglenes kitelepítést egy mérföld (1,6 kilométer) sugarú körben rendelték el, valamint a 2 mérföld sugarú körzetben élőknek azt javasolták, hogy egyelőre lehetőség szerint maradjanak otthonukban.
Ismert hazai előadók lépnek fel az ország számos pontján.
Végre kiderülhet a teljes igazság.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.