
„Az első 48 óra a legkritikusabb” – megérkeztek a magyar mentőcsapatok Törökországba – videó
Újabb földrengés rázta meg kedd hajnalban Törökországot és Szíriát. Eddig több mint négyezer halálos áldozatot követelt a katasztrófa. A túlélők felkutatásában a magyarok is segítenek: közel százfős csapat landolt kedd reggel Törökországban.
Az elmúlt évszázad egyik legerősebb földrengése rázta fel a török lakosságot hétfő hajnalban. A pusztító földrengés Törökországot és Szíriát sújtotta, és eddig több mint 4300 ember vesztette életét a CNN jelentése szerint. A mentőegységek jelenleg is próbálják kimenekíteni a romok alatt rekedteket.
Délelőttől a helyszínre érkező magyar mentőcsapatok is segítik a munkálatokat és a túlélők felkutatását.

Antakya területén kezdték meg a túlélők felkutatását
A katasztrófa hírére a magyar belügyminisztérium nem késlekedett: azonnal riadóztatták a HUNOR elit alakulatot. Ez a szervezet Magyarország legjobb hivatásos tűzoltóiból álló elit alakulata, akik akár 20 tonnás eszközöket is át tudnak vágni, és erre alkalmas eszközöket is vittek magukkal.
Kilenc tonna felszereléssel érkeztek a helyszínre, betonvágó láncfűrészt, akusztikus személykeresőket, keresőkamerákat, erőtámaszokat, kötéltechnikai eszközöket és speciális orvosi felszerelést is vittek magukkal
– mondta el lapunknak Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtószóvivője, aki mindehez azt is hozzátette: a hétfői nap folyamán magyar idő szerint 21.30-kor indultak el a mentőegységek az érintett területekre. Érkezésük után Adana repteréről négy teherautóval és két busszal Haday tartományba utaztak, ahova valamivel 10 óra után érkeztek meg.
A HUNOR mentőszervezet a szír határhoz közeli, 377 ezer lakost számláló Antakya városban kezdi meg a mentési munkálatokat.

A legkritikusabb az első 48 óra
Mukics Dániel kiemelte, hogy a HUNOR-nak három azonnali feladata van,
Az első 48 óra a legkritikusabb, így az érkezést követően azonnal megkezdik a felkutatást és a kimenekítést.
Eközben a csapat egyik része felveszi a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, a többiek feladata pedig a magyar tábor felépítése – ismertette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Magyar keresőkutyák is segítik a munkálatokat
A Kutyák Határok Nélkül csapata is csatlakozott a mentéshez, 3 fő – köztük egy orvos − és 3 kutya a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport részeként dolgoznak az érintett területen, míg másik két tagjuk és kutyáik a HUNOR mentőcsapatait erősítik. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata is részt vesz a túlélők felkutatásában 20 szakemberük 4 mentőkutyával és közel 2 tonna felszereléssel felszerelkezve kapcsolódott be a mentési munkálatokba.
Aggódnak a magyarok a szeretteikért
Korábban írtunk arról, hogy Törökországban élő magyarok családtagjai is aggodalmukat fejezték ki az eset kapcsán. Volt olyan, aki pár perccel a pusztító, 7,8-as erősségű földrengés előtt beszélt telefonon egy közeli barátjával, majd miután értesült az esetről, már nem érte el az említett ismerőst.
A TikTokon közzétett összefoglaló videónk alatt is záporoztak a kommentek, egy hozzászóló lánya és unokái is Ankarában élnek, ők azt mondták, hogy himbálózott a csillár. Egy másik reagáló sógora él Kayseri területén, elmondásuk szerint ott is lehetett érezni a földrengést.

Top hírek

Mennyire ismered Budapest rakpartjait? Kvíz
Tudod, kikről nevezték el őket?

Nem lesz miniszter Magyar Péter egyik kulcsemberéből
Viszont Tarr Zoltán és Tanács Zoltán is kap bársonyszéket.

„Amikor festek, sikerül elfelejtenem, hogy 41 évesen haldoklom”
Egy másik világba repíti a festés.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre