RETRO RÁDIÓ

Karriert, kihívást és jövőképet kínálnak a leendő honvédeknek





Megindult a Magyar Honvédség megfiatalítása, melynek első lépéseként országos toborzó kampány vette kezdetét.



Megosztás
Szerző: J.K.
Létrehozva: 2023.02.13.
Magyar Honvédség modernizáció fejlesztések bemutató

Az elmúlt évek olyan eseményei, mint a koronavírus világjárvány, az orosz-ukrán háború vagy éppen a törökországi földrengés is újra azt bizonyították, hogy valamennyi országnak szüksége van egy modern, a legújabb technikai eszközökkel és legjobban kiképzett, felkészült katonákból álló hadseregre. Ezt hazánk kormánya is felismerte és elődeivel ellentétben sok évtizedes késés után megkezdte országunk haderejének fejlesztését és mai kor igényeihez való átalakítását.

Ennek részeként február 13-án elindult a honvédség országos toborzó körútja, amelynek első, nyitó állomását Budapesten, a Bálnában tartották. Az esemény egyben haditechnikai és hadtörténeti bemutató is. A kiállításról készül galéria a cikk alján tekinthető meg. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a toborzó kampány megnyitóján - Fotó: Nagy Zoltán

A bátorság nemzeti erényünk, hiszen több, mint ezer évvel ezelőtt is fegyverrel foglaltunk hazát

 – fogalmazott nyitóbeszédében Szalay-Bobrovniczky Kristóf  honvédelmi miniszter, aki kiemelte, hogy hazánk mindenkori hadseregének készen kell állnia a kihívásokra, amit folyamatosan bizonyít is, legyen szó a törökországi földrengésről, a koszovói és a boszniai, illetve iraki szolgálatról.

"Nem mondom, hogy könnyű lesz, nehéz, emberpróbáló feladat katonának lenni" – hangsúlyozta Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka, aki kitért a haderő újjászervezésére és részletezte, hogy túl régóta nem nyúltak hozzá a hadsereg szerkezetéhez, ám a honvédelmi miniszterrel egyeztetve úgy döntöttek, hogy ezt megteszik.

Minél több kiképzett, bevethető, harcoló katonára van szükség. Ezért drasztikusan csökkentettük a bürokráciát, illetve az adminisztrációt és ennek a terhére érhető el a jövőben a célunk

 – tudatta a parancsnok, aki kiemelte a Szalay-Bobrovniczky Kristóf által említett missziók mellett az afganisztáni kimenekítést is, és úgy fogalmazott, hogy a magyar katonákra nemcsak a honvédség, hanem az egész országunk büszke lehet. 

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka Fotó: Nagy Zoltán

A bemutatón a lőfegyverektől a drónok át a harci járművekig számos dolog megtekinthető, illetve magát a katonaéletet és az ebben rejlő képzési- és karrierlehetőségeket is megismerhetik az érdeklődők modern, látványos és szórakoztató formában. 

 





 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás