
A szerelem nem ismer határokat.
Lerágott közhely, de a szerelem nem korhoz kötött, ez még akkor is igaz, ha több évtizedes a korkülönbség. Nos, úgy néz ki, valósággal újjászülethetett az a 84 éves férfi, aki nemrég egy 24 éves nővel jött össze. Az igazsághoz hozzá kell tenni, hogy a férfi nem azok közé tartozik, akik egyik napról a másikra élnek. A nő elmondása szerint nem a pénz miatt ment hozzá a nála 61 évvel idősebb férfihoz.
Az amerikai nő állítja, nem a pénzéért ment hozzá az úrhoz, akit „lovagjának” nevez és gyereket akar szülni neki. Az idilli állapotot jól szemlélteti az a TikTok-videó is, amin közös életükbe engedtek bepillantást a követőiknek, a nászútjukról készült felvételt ráadásul már több mint egymillió alkalommal nézték meg.
A nem mindennapi kapcsolat egy ruhatisztítóban kezdődött még 2019-ben, ahol Miracle dolgozott, és a nő eleinte nem is tudta, hogy Charles pontosan mennyi idős. Hatvan év körülire saccolta.
A pár 2020-ban házasodott össze. A nő elmondása szerint nagyapja és édesanyja támogatta kapcsolatát, de édesapja a nagy korkülönbség miatt eleinte rosszallta, és csak nagy nehezen tudta meggyőzni arról, hogy legyen ott az esküvőjén. Miracle elmondta, nem törődnek a kapcsolatukat kritizáló emberekkel, és állította, nem a pénzért ment hozzá a férjéhez.
A pár most mesterséges megtermékenyítéssel próbál családot alapítani. Miracle közölte, hogy két gyereket szeretne szülni férjének – írja a Daily Mail.
Igencsak bizarr jóslat jelent meg a világhálón.
Az idős férfinak esélye sem volt a túlélésre...
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.