RETRO RÁDIÓ

Fiatal nő tört be egy újbudai dohányboltba – Videó





Valakinek nagyon sürgős volt, hogy dohányhoz jusson.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2023.02.07.
Módosítva: 2023.02.07.
XI. kerület dohánybolt betörés videó ügyészség

Az ugyeszseg.hu beszámolója szerint egy 20 éves nő kővel dobta be egy újbudai dohánybolt ablakát, ahonnan cigit és pénzt is lopott. 

A kép illusztráció Fotó: Róka László

A közleményből kiderül, hogy az ügyben a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség emelt vádat a nő ellen, aki azután, hogy keresztülmászott a betört üvegen, csaknem 60 000 forint értékben vett magához cigarettát és készpénzt.

A vádirat szerint a vádlott 2022. július 24-én éjjel egy XI. kerületi dohánybolthoz ment, majd fogott egy kődarabot, és azzal betörte az üzlet bejárati ajtajának egyik üvegét. Ezután a betört ablakon a maradék üveget kézzel belökdöste, majd az így keletkezett lyukon keresztül bemászott az üzletbe. A vádlott először a kasszához lépett, ahonnan kivett 36 000 forint váltópénzt, ezután leemelt a polcról 12 doboz, összesen több mint 20 000 forint értékű cigarettát, majd ezt követően a bejárati ajtón keresztül kimászott az üzletből

– olvasható a közlésben.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a büntetett előéletű 20 éves nőt dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. A vádlott egyébként jelenleg más, hasonló ügy miatt letartóztatásban van.

Az esetről felvétel is készült:

 





 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás