
Orbán Viktor: Mikor egy kép többet mond ezer szónál
Magyar Péter provokátorai fölöslegesen utaztak le Debrecenbe.
Az anyukáról kiderült, hogy felnőtt tartalmakat gyárt az internetre, amit az iskola nem nézett jó szemmel, és súlyos döntést hoztak a gyermekéről.
Egy anyuka kénytelen volt magántanulói státuszba helyeznie kisfiát, akit az iskola felfüggesztett, miután kiderült, hogy a nő fent van az OnlyFans-en.

A 31 éves Sara Blake Cheek közel 500 ezer dollárt, azaz több mint 182 millió forintot keresett évente tartalmaival az oldalon. Miután ez kiderült 7 éves fia osztálytársainak szülei körében, megalázták őt az intézményben.
Az édesanya szerint az iskola semmilyen indoklást vagy választ nem adott, egyszerűen kirakták a gyermekét az iskolából, aki ezután kénytelen volt otthon felzárkózni osztálytársaihoz.
Az OnlyFans-modell hangsúlyozta, hogy nem a felfüggesztés ellen volt, de szerette volna megbeszélni a történteket az igazgatóval, hogy miért a fiát büntetik az anyja munkája miatt.
Egy celeb forgathat szexjeleneteket, vagy lehet felső nélkül egy filmben, vagy adhat fura nevet a gyerekének, és még az egekbe is magasztalják. Ez a munka sem más, a lényeg, hogy normális életet tudjak biztosítani a fiamnak belőle
– magyarázta Sara, aki ezt követően egy másik anyuka védelmére kelt, akiről megtudta, hogy ő is ilyen szituációba keveredett.
Victoria Triecet konkrétan kitiltották a fia iskolájából az OnlyFans miatt, aki jogi útra terelte a történteket, miután az iskola igazgatója azt mondta, hogy nem engedik a gyerekek közelébe – írja a Daily Mail.

Magyar Péter provokátorai fölöslegesen utaztak le Debrecenbe.

Édesapja válláról hallgatta Orbán Viktor beszédét.

Új alapítvány gyűjthet felajánlásokat 2026-tól Magyarországon.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.