RETRO RÁDIÓ

Bezár a munkásszálló is, ahol eddig meghúzta magát a fia által kilakoltatott anya





Nádasdy Zsóka teljesen tanácstalan: nem tudja, hol fog aludni a következő napokban. A nőt a fia zárta ki korábbi lakásából.



Megosztás
Szerző: K.K.P.
Létrehozva: 2023.02.12.
X. kerület kilakoltatás anya Budapest

Mint arról már korábban írtunk, Nádasdy Zsóka az édesanyja tavalyi halála után tudta meg, hogy az idős asszony egy ajándékozási szerződés keretében az unokájának, Zsóka fiának adta a kőbányai lakását és a balatoni nyaralóját. 

kilakoltatott anya
Zsóka teljesen tanácstalan Fotó: Borsonline

Fia kitette anyját az örökölt lakásból

Ugyan Norbert édesanyja évekig a X. kerületi ingatlanban lakott, a férfi végrehajtó segítségével tette ki az utcára a meglepődött nőt. A jogászok szerint a nyolc évvel ezelőtt kötött ajándékozási szerződés 10 éven belül megtámadható, és a fiú kötelesrésszel tartozik az anyjának, ám Norbert nem mutat hajlandóságot a fizetésre. A szóban forgó lakás üresen áll, Zsóka pedig nem tud bemenni, mert gyermeke lecseréltette a zárakat és külföldre költözött.

„Bent vannak a ruháim az egykori otthonomban. Alig van a birtokomban valami ingóságom. Így munkát sem tudok vállalni, hiszen bizonytalan, hogy mikor hol aludhatok” – kesergett lapunknak a gyermekében csalódott édesanya.

Barátoknál és szállón húzta meg magát

Zsóka hiába próbálja felvenni a kapcsolatot Norberttel. Mi is próbáltuk, és nem jártunk sikerrel, pedig a szakma etikai szabályainak megfelelően szerettük volna őt is megkérdezni, megismerni az álláspontjáról.

A munkanélküli és jelenleg otthontalan asszony az utcára kerülése óta lakott már munkásszállón, amíg a tartalékai engedték, illetve barátoknál is. Jelenleg nincs hova mennie.

Bezárták a szállót, ahol lakott

„Napról napra élek. Egy ismerősöm felajánlotta, hogy néhány napig fizeti a szállásomat egy újabb munkásszállón.” 

Ma, azaz vasárnap reggel viszont a szállón közölték, hogy végleg bezárják a vállalkozást, és azonnal el kell mennem.

„Egyébként voltak előjelei, hogy problémák lehetnek, mert a fűtés sem működött rendesen, és a többi lakó mondta, hogy ez már jó ideje így volt. Nem szeretnék az utcán aludni, az idegeim kezdik felmondani a szolgálatot. A hét közepére egy könyvesbolt-tulajdonos vállalkozó ígérte meg, hogy két éjszakát a lakásában tölthetek, de addig is ki kell bírnom valahol. Ha belegondolok, hogy a saját fiam egy lakás árával tartozik nekem, mégis én vagyok kénytelen segítségért kuncsorogni, megőrülök” – fejezte be Zsóka.

 





 





Ezeket olvastad már?
Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás