RETRO RÁDIÓ

Szörnyű kínok között halt meg az anyuka, akivel alig foglalkoztak a kórházban





Kínzó fájdalmak közepette halt meg a háromgyerekes kanadai anyuka, aki szilveszterkor hét órán keresztül várakozott az orvosi segítségre a sürgősségi osztályon, mindhiába.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.13.
gyász kórház

Szörnyű tragédia történt egy új-skóciai kórházban, még tavaly december 31-én.

műtét, kórház, műtő, műt, orvos, páciens, donor,
Órákon át a kórház folyosóján kellett lennie a nőnek, mire rendesen megvizsgálták Fotó: Pixabay.com

A férj, Gunther Holthoff elmondása szerint a 37 éves nő, Allison szilveszter reggelén gyomorrontásra panaszkodott. A nap folyamán azonban állapota súlyosbodott, és már a padlón fetrengett a fájdalomtól – írja a New York Post.

A férfi bevitte a nőt az amhersti Cumberland Regionális Egészségügyi Központba, ahová nem sokkal 11 óra után érkeztek meg. Ekkor már olyan súlyosak voltak a panaszai, hogy képtelen volt járni, ezért a férj a hátán vitte be a feleségét, majd kerekesszéket kaptak.

Az orvosok ezt követően vizelet- és vérmintát vettek tőle, a hölgynek azonban továbbra is a váróban kellett várakoznia, állapota pedig drasztikusan romlott, és már magzatpózban feküdt a földön. A biztonsági őrök ekkor hoztak neki takarót, hogy betakarják, valamint egy pohár vizet is adtak neki.

Holthoff szerint a felesége ekkor kezdte el mondani neki, hogy úgy érzi, haldoklik.

A házaspárt végül délután három órakor vezették be a vizsgálóba, ahol újabb vérmintákat vettek a nőtől. A férfi azt mesélte, hogy ötször ment oda az ápolói pulthoz, hogy jelezze, a felesége egyre rosszabbul érzi magát.

Közel hét órával azután, hogy Holthoffék beértek a kórházba, este 6 óra körül Allison sikoltozni kezdett a fájdalomtól és segítségért könyörgött. A nővér megállapította, hogy a hölgy pulzusa magas, a vérnyomása pedig alacsony.

Ezután minden gyorsan történt

– mondta a férj, visszaemlékezése szerint ez volt az első pillanat, amikor úgy érezte, komolyan veszik őket. Allisonon ekkor már további vizsgálatokat is elvégeztek, de ekkor már késő volt.

A férj elmondása szerint a felesége szíve nem sokkal azelőtt állt le, hogy háromszor újraélesztették volna.

Az orvos ekkor mondta el, hogy a CT szerint Allisonnak belső vérzése van, viszont a vérzés pontos helyét nem tudták megállapítani, ezért döntöttek úgy, hogy nem műtik meg a háromgyerekes anyukát.

Egy százalék esélyük volt arra, hogy műtéttel életben tartsák, akkor már nem sok esély volt arra, hogy valaha is normális élete legyen

– magyarázta összetörten Gunther Holthoff.

Azt követően, hogy a férj és három gyermeke végső búcsút vett Allisontól, este fél 12 körül hivatalosan is halottnak nyilvánították, mintegy 12 órával azután, hogy megérkeztek a kórházba.

Több héttel a tragédia után még mindig nem tudni pontosan, hogy mi okozta a nő halálát. A férfi viszont válaszokat követel.





 





Ezeket olvastad már?
Frontális ütközés történt: két kisgyerek sérült meg a kedd reggeli balesetben

Frontális ütközés történt: két kisgyerek sérült meg a kedd reggeli balesetben

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

Hihetetlen kutatás: a terhesség után fiatalabbnak néznek ki a nők

Hihetetlen kutatás: a terhesség után fiatalabbnak néznek ki a nők

Exkluzív fotók az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásáról - galériával

Exkluzív fotók az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásáról - galériával

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás