RETRO RÁDIÓ

Pénzszivattyú: a dollárbaloldal kampányát Jászberényben is amerikai pénzből fizetnék





Budai Lóránt is szívesen fogadná az amerikaiak támogatását.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.10.
Módosítva: 2023.01.10.
dollárbaloldal

- Azzal kezdeném, hogy Péterrel valóban nem egyeztettük ezt a gyűjtést, de minden jó szándékú segítséget elfogadunk a kampányban - mondta Budai Lóránt azzal kapcsolatban, hogy Márki-Zay Péter amerikai pénzeket juttatna a kampányába. 

 

Mint ismert, a jászsági városban január 15-én tartanak időközi választást. A jászberényi polgármester ezzel a beismeréssel megerősítette Márki-Zay Péter korábbi nyilatkozatait, amelyekben a Magyar Nemzetnek, illetve az ATV-nek is arról beszélt, hogy a mostani adománygyűjtéshez is elfogadnak külföldi, akár amerikai pénzeket. 

Márki-Zay Péter még múlt kedden tett közzé egy bejegyzést a közösségi oldalán, amelyben a jászberényi időközi önkormányzati választás kampányának támogatására kért pénzt. Azzal fordult a híveihez, hogy a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltjeit segítsék akár aktivista munkával, akár anyagi támogatással. A posztban az MMM bankszámlaszámát adta meg, oda lehet utalni a pénzeket. A lap megkeresésére akkor a politikus elmondta, semmi kivetnivalót nem látna abban, ha megint külföldről érkező támogatások landolnának a mozgalom számláján. Egy nappal később az ATV Egyenes beszéd című műsorában elszólta magát a hódmezővásárhelyi polgármester - írta a Magyar Nemzet. 

Amint nemrégiben kiderült, a 2022-es országgyűlési választásokra a magyarországi baloldalt, pontosabban annak háttérszervezeteit egy amerikai nemkormányzati szervezet látta el nem kevesebb, mint hárommilliárd forintnyi dotációval.

A HAZAI PÁRTFINANSZÍROZÁSI TÖRVÉNY NYÍLT MEGKERÜLÉSÉVEL VÉGREHAJTOTT FEDETT AKCIÓ KÖZVETLEN CÉLJA MINDEN BIZONNYAL AZ VOLT, HOGY A 2022. ÁPRILISI VÁLASZTÁSOKRA FELTŐKÉSÍTSE A MAGYARORSZÁGI BALOLDAL MÖGÖTTES, JÓRÉSZT BAJNAI GORDONHOZ KÖTŐDŐ HÁTTÉRSTRUKTÚRÁIT, FELE-FELE ARÁNYBAN DIREKTEN, ILLETVE AZ ELŐVÁLASZTÁSON GYŐZTES JELÖLT CIVILNEK ÁLCÁZOTT SZERVEZETÉN KERESZTÜL

A távolabbi cél azonban mintha az lett volna, hogy a globális-progresszív érdekkörök hazai kapcsolatait megerősítsék és az ellenzéki frakciókon belül egyeseket favorizáljanak.

Összefoglalva arról van szó, hogy az Amerikai Egyesült Államokban közvetlenül a választások előtt alapított Action for Democracy (A4D) nevű szervezet, amelyet Karácsony Gergely volt várospolitikai főtanácsadója, egyben Bajnai Gordon korábbi tanácsadója, Korányi Dávid vezet, 1,8 milliárd forintot utalt át a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM), amely a pénz nagy részét, mintegy 1,4 milliárd forintot továbbadott a Bajnai-közeli érdekeltségbe tartozó DatAdatnak.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS NEMZETBIZTONSÁGI BIZOTTSÁGA ELÉ TERJESZTETT SZAKSZOLGÁLATI JELENTÉS ARRA JUTOTT, HOGY EZ A CÉGCSOPORT EMELLETT KÖZVETLENÜL IS KAPOTT KÖZEL 148 MILLIÓT AZ AMERIKAI SZÉKHELYŰ NGO-TÓL, SŐT ARRA IS FÉNY DERÜLT, HOGY AZ A4D SZINTÉN KÖZVETLEN FINANSZÍROZÁSSAL TÁMOGATTA, MÉGPEDIG EGYMILLIÁRD FORINTTAL, AZ ORACULUM 2020 NEVŰ CÉGET, AMELY A SZOCIALISTA-KÖZELI EZALÉNYEG.HU MŰKÖDTETŐJEKÉNT ISMERT, ÁM EZ UTÓBBI AZ ÖSSZEG FELÉT SZINTÉN TOVÁBBADTA A DATADATNAK.

Mindez azt jelenti, hogy a Márki-Zay részéről véletlenül bevallott 1,8 milliárdon felül még 1,2 milliárdot juttattak a tengerentúlról a magyarországi baloldalnak, egészen pontosan annak Demokratikus Koalíció- és Bajnai-közeli digitális technológusainak és kampányszerveinek.





 





Ezeket olvastad már?
Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Majdnem belehalt a kislány a gyilkos TikTok-kihívásba

Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

Ez gyors volt: Magyar Péter mögött Bajnai Gordon és a Datadat

Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

Rejtély, hogyan tűnt el és halt meg a gyáli Norbert

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Most érkezett: Döbbenetes baleset történt a Richter Florian Cirkusz halálgömbjében

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás