
Összedőlt egy templom, százakat telepítenek ki a talaj süllyedése miatt egy indiai városból
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolLeállítottak minden építkezést, és százakat telepítenek ki a Himalája indiai részén fekvő Dzsosimath városból, miután talajsüllyedés miatt összedőlt egy templom, és több mint hatszáz házon jelentek meg repedések - közölték szombaton helyi vezetők.
Az Uttakhand államban található Dzsosimath város lakói először arról számoltak be, hogy repedések keletkeztek a házuk falán, különösen a 2021. évi árvizek után. Péntek éjjel összeomlott egy templom. Senki sem sérült meg, a környékben lakókat egy nappal korábban kimenekítették.
Himansu Khurana járási vezető elmondta, hogy több mint hatvan családot helyeztek el ideiglenes menhelyeken. Médiajelentések szerint a kitelepítendő családok száma a hatszázat is elérheti.
A kormány félévig havonta négyezer rúpia (majdnem 19 ezer forint) támogatást nyújt a Dzsosimathban fedél nélkül maradtaknak. A templomáról ismert, 1890 méter magasan fekvő városnak 25 ezer lakója van, akik most elveszítik fő bevételi forrásukat, a hindu zarándokokat és utazókat - közölte Himansu Khurana.
Az Újdelhitől 490 kilométerre északkeletre fekvő Dzsosimathon át vezet az út Badrinathba és Kim Kund Szahibba, a híres hindu és szikh kegyhelyekre. A nagy számú zarándok és turista érkezése miatt jelentős építkezések és autópálya-fejlesztések kezdődtek a városban.
2013-ban pusztító esőzés volt a térségben, a hirtelen lezúduló nagy csapadéknak számos halálos áldozata volt, 2021-ben pedig áradások sújtották a környéket. Szakértők szerint az éghajlatváltozás okozta gyors gleccserolvadásnak szerepe van a régiót sújtó ismételt katasztrófákban.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre