
Erre nincsenek szavak: borzalmas, amit a 3 éves gyerekükkel tettek a szülők
Hátborzongató részletek derültek ki az eset kapcsán.
Laci bácsit mindenki szerette, hiánya óriási veszteség a helyieknek.
Egy emberként sokkolta a kispestieket a népszerű kisboltosuk, M. László – vagy ahogyan csak a legtöbben emlegették: Lacibá – elvesztése.
A helyiek egyik kedvenc kisboltja régóta, már vagy 20 éve a kerület egyik legközkedveltebb helye volt, így nem csoda, hogy nemcsak az egyik kispesti Facebook-csoportban hemzsegnek a gyászoló hozzászólások, de a helyszínen is folyamatosan égnek a mécsesek.
Sokan együttérzésüket fejezik ki a hozzátartozók felé, de számtalan helybélinek közös élménye is van Laci bácsival.
„Sosem fogom elfelejteni, 12 évesen a nyelvszínezős jégkrém mindent vitt a boltban. Minden nap mentem és vettem. Rengeteg szép emlékem van róla. Mostanában a legkedvesebb emlékeim köze tartozik, amikor kislányom minden reggel büszkén mutatta neki, hogy milyen ruhába ment a bölcsibe, és természetesen bölcsőde után hazafele betértünk a boltba egy gumicukor cumiért.”
Hiányozni fogsz, Laci bácsi az angyalok vigyázzanak Rád, nyugodj békében!
– írta a bolt egyik korábbi vásárlója.
Egy másik hozzászóló szerint Lacibá mindig vidáman és szeretettel üdvözölte a vásárlóit:
Közel 20 éve nyitotta meg a kisboltját az utcánkban, amit aztán mindig ötletesen újítgatott, és ahol még ünnepnapokon is vidáman, szeretettel várta vásárlóit. Bármikor leszaladhattunk hozzá, a mindenkivel kedves, barátságos és segítőkész, fáradtságot nem ismerő Laci bácsinkhoz. Nyugodjon békében!
– emelte ki az egyik helybéli lakos, míg egy másikuk hozzátette:
„Sok emlék köt ahhoz a bolthoz, mindig jó fej volt mindenkivel. Részvétem a családnak!”
Lacibá nemcsak munkanapokon szolgálta ki a vevőket, hanem munka után is készségesen rendelkezésre állt mindenkinek.
A gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt, kedves, viccelődős volt, mindenki mosolyogva jött ki tőle
– mondta kollégánknak a bolt egykori vásárlója. Volt, aki szinte már baráti viszonyt ápolt vele:
Mennyit jártam hozzá! Vittem neki mindig virágokat, mert nagyon szerette! Egy csupaszív ember volt! Nagyon szerettem! Nemrég még együtt koccintottunk! Nagyon jó ember volt!
Hátborzongató részletek derültek ki az eset kapcsán.
Forró napokra készülhetünk, de nem ússzuk meg szárazon.
Az eset kapcsán a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.