Így emlékszik a történtekre Mária, akihez megpróbált bejutni a rendőrgyilkos - VIDEÓ





Démonjárásra hivatkozva akart betörni K. Mária lakásába az a férfi, aki aztán halálosan megsebesítette a 29 éves rendőrt, Baumann Pétert. Az idős asszony könnyek között beszélt a történtekről.



Megosztás
Szerző: Kóré Károly
Létrehozva: 2023.01.15.
halál tragédia hős rendőrgyilkosság

Sz. Szilárd a szomszédok elmondása szerint már korábban is furcsán viselkedett. Volt, hogy arról beszélt a lakótársaknak, hogy le fogja törni az utcán a parkolás fizetőssé válásáról értesítő táblákat. Csütörtök éjjel démonokat vélt látni, ezért végigjárta a társasházat és mindenhova bezörgetett. Végül a nyolcvanas éveiben járó K. Máriához akart bejutni, ám, az idős nő nem engedte be, ezért a férfi betörte az ajtót.

A szomszédok időközben értesítették a rendőrséget. Az egyenruhások perceken belül a helyszínre értek. Előzetesen nem tűnt számukra különösebben veszélyesnek a helyszín, hiszen a munkájukból adódóan rendszeresen kell őrjöngőket megfékezniük. Sz. Szilárd azonban egy késsel rájuk támadt: Baumann Pétert szíven szúrta, két társát pedig megsebesítette.

Sz. Szilárd, rendőrgyilkosság
Sz. Szilárd már korábban is szembekerült a törvénnyel

 A 29 éves Péter a kórházban veszítette életét, kollégáit a hírek szerint már hazaengedték az orvosok.

K. Mária rövid nyilatkozatot adott lapunknak, az arcát vállalva nem kívánt szerepelni.

Soha nem bántottam senkit

 – kezdte napokkal később is a történtek hatása alatt álló asszony.

 

– Én nem tehetek róla, 

nagyon sajnálom. Szép, fiatal férfi volt

 – mondta Mária, majd elmesélte, mit csinált éppen, amikor Sz. Szilárd be akart hozzá hatolni.

– Feküdtem az ágyban, amikor az ajtót betörte – magyarázta, és hozzátette: súlyos beteg, és mindkét lába helyén protézis van.

Mécsesekkel emlékeznek a hősre

A tisztességben megöregedett, a szomszédok körében köztiszteletben álló asszony végül kinyilvánította együttérzését Baumann Péter hozzátartozói felé.

A Bors megtudta: Sz. Szilárd korábban egy szolnoki laktanyába akart bejutni, hogy egy általa nemzetbiztonsági jelentőségűnek vélt ügyet bejelentsen. Állítása szerint a rendőrség figyelte őt. Akkor hét rendőr együttes erővel tudta csupán megállítani. A szemmel láthatóan bedrogozott férfit végül beszállították a pszichiátriára.

 





 





Ezeket olvastad már?
Megtörte a csendet Jakab Ferenc kollégája, aggasztó dologról ír

Megtörte a csendet Jakab Ferenc kollégája, aggasztó dologról ír

Egy ország rendült meg a gyásztól: 95. életévében meghalt a legendás színész

Egy ország rendült meg a gyásztól: 95. életévében meghalt a legendás színész

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás