
Ezt érdemes tudni az idei F1 Magyar Nagydíjról: mutatjuk a lezárásokat, az odajutási lehetőségeket és a hivatalos programot!
Most hétvégén rendezik Mogyoródon a 40. Magyar Nagydíjat.
A misztikus szerint a „különleges jel a jobb kézen” megmenti az embereket a „virtuális apokalipszistől”.
Az „Élő Nostradamus”-nak nevezett látnok azt állítja, hogy egy különleges jel a kézen vagy a homlokon kulcs lehet az emberiség megmentésének a „virtuális apokalipszistől”. Az önjelölt próféta, Athos Salomé korábban azt mondta a Daily Starnak, hogy a Tesla és most a Twitter főnöke, Elon Musk templomos lovag lehet, és 2023-ban az Antikrisztus visszatér.
A brazil paranormális jelenségek kutatója úgy véli, hogy az emberiség egy virtuális apokalipszisben él – ám azok, akiknek a jobb kezükön egy különleges jel van, túlélhetik ezt.
Salomé azt állítja, hogy az emberek „rabszolgái és túszai” eszközeiknek, ami miatt képtelenek kommunikálni a valóságban. Elmélete azt állítja, hogy az okostelefonok a fenevad számának szimbolikus jeleként működhetnek, ahogyan azt az apokalipszis is említi.
„Az okostelefonok számos területen és szakmában szükséges eszközzé váltak, rabszolgáikká és túszaivá tették az őket használókat. Sajnos a legtöbb ember nem tudja, hogyan kell helyesen használni, alig kommunikálnak már fizikailag, nem tudják, hogyan kell a másik ember szemébe nézni, és az új generációk nehezen tudnak szocializálódni és szemtől szemben, személyesen beszélgetni.”
Azt sajnos nem mondta meg a látnok, hogy milyen jelet kellene figyelni...
Most hétvégén rendezik Mogyoródon a 40. Magyar Nagydíjat.
Egy életre megtanulta, hogy ne nyúljon más holmijához.
A gyászoló özvegy Zsolt kedvenc helyén búcsúzik el férjétől.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.