RETRO RÁDIÓ

A háza előtt, az utcán jött világra Adél – Videó





Beindult a szülés és nem tudta megvárni az anyuka, hogy beérjen a kórházba. Férje végig mellette volt a drámai pillanatokban.



Megosztás
Szerző: K.B.
Létrehozva: 2023.01.26.
szülés paks mentő édesanya

A házuk előtt, az utcán leparkolt mentőben szülte meg kislányát egy paksi nő. A 38. hetében járt, amikor elfolyt a magzatvíz. A kórházba már nem értek volna oda időben, így a férje mentőt hívott. A mentők szakszerűen jártak el, Adélt ott segítették a világra.

Adél boldog kisbaba Fotó: Tények

– A férjemnek szerencsére volt annyi lélekjelenléte az ijedtség, meglepettség mellett, hogy riasztotta a mentőket és hát hamar ki is érkeztek. Onnantól kezdve pedig, azért az ő kezükben biztonságban éreztük magunkat. Még a szokatlan helyzet ellenére is – kezdte az immár boldog édesanya.

Adél születése egyébként a szokatlan helyzet mellett sem volt könnyű. Erről már a szülést segíti hős mentőápoló, Bor János mesélt a Tényeknek.

– Egy kicsit elhúzódott a szülés mivel nagy volt a magzat. Nehezebben tágult, nem ahogy kellett volna. De minden akadálymentesen, szövődmény nélkül jött a világra – mondta János.

Adél azóta is egészséges, gyönyörű kisbaba, aki gyorsan fejlődik. Az anyukája pedig azóta is nagyon hálás a sok segítségért és a hatalmas támogatásért, amit kapott.

 





 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás