
Menekítik az embereket Siófokon: lángok emésztenek egy nyaralót
A tűz a tetőzetet is érintette.
Az Altmarkt-Galerie nevű bevásárlóközpontban kialakult helyzet "átláthatatlansága" miatt egyelőre nem derült ki, hány embert ejtettek túszul. A bevásárlóközpontot azonnal kiürítették, a téren zajló karácsonyi vásárt bezárták.
Az Altmarkt-Galerie nevű bevásárlóközpontban kialakult helyzet "átláthatatlansága" miatt egyelőre nem derült ki, hány embert ejtettek túszul. A bevásárlóközpontot azonnal kiürítették, a téren zajló karácsonyi vásárt bezárták.
A Bild című német napilap beszámolója szerint egy fegyveres ember agyonlőtt egy nőt, ezután berontott az egyik helyi rádióállomásra. Itt több lövést is leadott, s ezt követően menekült be a bevásárlóközpontba, ahol több embert is túszul ejtett.
A Radio Dresden nevű rádióállomás honlapján megerősítette a hírt, mely szerint reggel fél 9 órakor irodájukba egy fegyveres rontott be és többször is elsütötte fegyverét. Hatósági beszámolók szerint a rendőröknek nem sokkal déli 12 óra után sikerült telefonos kapcsolatot létesíteni a gyanúsítottal, aki elbarikádozta magát az Altmarkt-Galerie egyik helyiségében.
A drezdai rendőrség a nap folyamán közölte, hogy Drezda Prohlis városnegyedében egy családi házban rátaláltak egy halott nőre reggel 7 óra után, aki vélhetően annak a 40 éves férfinak az édesanyja, aki a túszokat ejtette. A belvárosi közúti- és tömegközlekedést is korlátozták, a hatóságok a városrész elkerülésére szólítottak föl
A tűz a tetőzetet is érintette.
Összeütközött két autó a 83-ason, Pápánál.
Áramütés végzett egy fiatal férfival takarítás közben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.