
Retteg a szülei kiszabadulásától a bántalmazott kisfiú
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA gyermek szülei 10 éves börtönbüntetésüket töltik.
A 24 éves Jody Simpson és a 47 éves Anthony Smith, akiket 10 évre börtönöztek be fiuk, Tony Hudgellt bántalmazása és elhanyagolása miatt, augusztusban automatikusan szabadultak volna, amíg Dominic Raab igazságügyi miniszter közbe nem lépett. A feltételes szabadlábra helyezési meghallgatásuk azt jelenti, hogy januárban szabadlábra kerülhetnek. Simpson 48 órán belül szabadulhat, ha megnyeri a Legfelsőbb Bíróságon a Raab ellen benyújtott keresetet – adta hírül a Mirror.

A gonosz páros kínzásától hathetes kisfiuk, Tony életveszélyes töréseket szenvedett, szervi elégtelenséget és vérmérgezést kapott, majd 10 napig nem hívtak orvost a gyerekhez.
2018-ban a kenti Maidstone-i koronabíróságon elítélték őket gyermekkínzásért és súlyos testi sértés okozásáért Tony ellen, aki most 8 éves, és jól érzi magát az örökbe fogadó szülőkkel, Paulával és Mark Hudgell-lel.
A fiatal aktivista több mint 1,7 millió fontot gyűjtött össze az Evelina London Gyermekkórház számára, amely megmentette az életét. Arról, hogy hogy érzi magát a kisfiú, örökbe fogadó anyja mesélt:
Nagyon haragszik rájuk, és dühös, hogy kiengedhetik őket a börtönből. Eléggé meg van rémülve és nyugtalan. Az elszenvedett bántalmazás mindennap fáj neki. Gyakran kérdezte: »Mikor nőnek vissza a lábaim?«. Remélem, hogy a testület minden szavamat meghallgatja. Nincs joguk panaszkodni, ha megtagadják a szabadon bocsátásukat.
A Tony-törvényt, amely növeli a gyermekbántalmazók és -gyilkosok számára kiszabható legmagasabb börtönbüntetést, júniusban vezették be. A kisfiút és bántalmazó szüleit IDE kattintva nézheted meg.

Top hírek

Humanoid robot támadt rá egy vásárlóra, az esetről megdöbbentő videó készült
Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Helyreigazítás Radnai Márkkal kapcsolatos valótlan híresztelésünk miatt

Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre