
Menekülni akart szörnyű betegsége börtönéből: A gyermekkori Alzheimer szindrómás 3 éves kislánynak egyetlen kívánsága volt
A kislány csak egyféleképpen képes elviselni nehéz életét.
A Tennessee egyetem amerikai focistáját, Devon Starlingot el akarta gázolni a volt barátnője. A hölgy nem bírta elviselni, hogy a sztárjátékos szakított vele.
Vannak, akik elfogadják azt, ha szakítanak velük és vannak olyanok, akiket ez nagyon megvisel. Az utóbbiak közé tartozik az ismert amerikai focista szeretője is, aki nehezen fogadta, hogy Devon Starling már nem szeretne vele együtt lenni.
A Tennesse Állami Egyetem egyik munkatársát letartóztatták, miután féltékenységi rohamot kapott, és dühében el akarta gázolni az iskola amerikaifoci-csapatának sztárjátékosát – derült ki a TMZ oldaláról.
A játékos, Devon Starling december elején éppen hazaérkezett, amikor meglátta a barátnőjét az egyetemi sportcsapatának toborzási igazgatóját, Ariel Escobart a háza előtt. A sportoló kérte a nőt, hogy távozzon, de erre nem volt hajlandó.
Később Ariel hátulról nekiment a férfi kocsijának, miközben az autóban bent ült Starling új barátnője.
A rendőrség jelentései szerint a nő később is feltűnt a játékos házánál. A hatóságok szerint Ariel Escobar arra akarta rávenni korábbi szeretőjét, hogy vallja be új barátnőjének, hogy egy nappal korábban szexuális viszonyt folytattak.
A nő teljesen elveszítette az eszét és állítólag összekente a focista házának bejáratát és karmolásnyomokat is hagyott az ajtón.
A kislány csak egyféleképpen képes elviselni nehéz életét.
Az áldozat testvére tett bejelentést, őrizetbe vették.
Kutyatámadásra figyelmeztetnek a térképen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.