
"Behívtak, hogy búcsúzzak el a kislányomtól" - Sára, sérült kislánya miatt találta meg a hivatását
Halmozottan sérült kislány anyukája segít más családokon.
A pénzügyminiszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Magyarország az uniós növekedési rangsor élmezőnyébe jutott.
Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán közölte, hogy Magyarország – Lengyelországgal együtt – annak ellenére is az uniós növekedési rangsor élmezőnyébe jutott, hogy a helyreállítási forrásokat még nem kapta meg – tájékoztatott Varga Mihály. A pénzügyminiszter a KSH keddi adatközlésére hivatkozva megállapította: a magyar GDP-adat az ötödik legmagasabb volt az európai uniós országok között, a lengyel növekedés pedig a negyedik.

Mindkét ország gazdasági teljesítménye jóval meghaladta a 2,4 százalékos uniós átlagot – derül ki a Varga Mihály által közzétett grafikonból. A harmadik negyedévben a magyar bruttó hazai termék (GDP) szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 4,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Halmozottan sérült kislány anyukája segít más családokon.

Az ismert médium megosztotta tapasztalatait.

Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.