RETRO RÁDIÓ

Letartóztattak nyolc embert a törökországi bányaszerencsétlenség ügyében





Szándékos testi sértés és emberölés vádjával letartóztattak Törökországban nyolc embert az október közepi halálos bányaszerencsétlenség ügyében - jelentette kedden a Hürriyet török napilap internetes oldalán.



Megosztás
Szerző: metropol
2022.11.01. 21:30
tragédis

A beszámoló szerint az érintettek között van a bányaigazgató, az igazgató helyettese, valamint több mérnök is.

A szerencsétlenség október 14-én történt egy szénbányában az észak-törökországi Bartin tartomány Amasra körzetében: 41 bányász vesztette életét, 11 pedig sérüléseket szenvedett, amikor 300 méteres mélységben robbanás következett be.

A török hatóságok az esettel kapcsolatban október utolsó hetében 24 gyanúsítottat vettek őrizetbe, közülük 16-ot később szabadon engedtek.

Az előzetes szakértői jelentés megállapította, hogy az elmaradt fejlesztések fontos szerepet játszottak a baleset bekövetkeztében. A katasztrófa egy elégséges és hatásos szellőztető rendszerrel megelőzhető lett volna - húzták alá, hozzátéve, hogy a létesítmény időszakos ellenőrzése sem volt megfelelő.

Az amasrai bányaszerencsétlenség volt Törökország közelmúltbeli történelmének egyik legsúlyosabb ipari balesete.





Ezeket olvastad már?
Szívszaggató: nem tudta megmenteni szerelmét a 15 éves diák

Szívszaggató: nem tudta megmenteni szerelmét a 15 éves diák

Egy hajléktalanszállón fedezték fel a harminc éve eltűnt férfit

Egy hajléktalanszállón fedezték fel a harminc éve eltűnt férfit

Megrázó eset: kalapáccsal verte halálra kutyáját egy férfi

Megrázó eset: kalapáccsal verte halálra kutyáját egy férfi

Egy sportpályán találtak rá a három napja eltűnt diáklány holttestére

Egy sportpályán találtak rá a három napja eltűnt diáklány holttestére

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás