RETRO RÁDIÓ

Kiadták a vészjelzést, nagy esővel csap le hamarosan az időjárás





A következő napokban jobb mindenre felkészülni. Napközben jellemzően 11-16 fokra számíthatunk az előrejelzések szerint.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.11.05.
időjárás

Szombaton felhős, borongós időre készülhetünk, a nyugati, északnyugati tájakat leszámítva napközben többfelé számíthatunk esőre, záporokra. Néhol jelentősebb csapadékmennyiség is lehullhat. Az északi-északnyugati szél az ország nyugati felén élénk, erős lesz, a Dunántúl magasabb részein helyenként viharos széllökések előfordulhatnak. Napközben 10-16 fok között alakulhatnak a maximumok. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki a sok eső miatt Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Nógrád és Tolna megyére.

Esős, szeles időt ígér a hétvége. (Fotó: Getty Images)

Vasárnap eleinte még több helyen várható eső, zápor, délután azonban szakadozni kezd a felhőzet, és ekkor már csak helyenként fordulhat elő kisebb, eső zápor. Az északi-északkeleti szelet nyugaton és északkeleten kísérhetik élénk lökések. Hajnalban 6-10 fok között alakul a hőmérséklet - írja az Időkép. Napközben 11-16 fokra számíthatunk.





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás